Létrehozva: 2017.08.10.

Huszonhét év után ismerte meg testvérét a magyar énekesnő

Lola nagyon régóta szeretett volna találkozni bátyával, aki külföldön él.

A csinos énekesnő sokáig várt, de végül nagymamájuk elvesztése után úgy látta, eljött az idő, és írt Robertónak egy levelet. Szerencsére hamarosan a pozitív válasz is megérkezett.

Lolát édesapja és nagyszülei nevelték, de tudott arról, hogy Németországban született egy féltestvére. A bátyja nem tanult meg magyarul, de a nagy találkozáson ez sem jelentett problémát.

„Sokat gondolkoztam, megkeressem-e. Nővérem tartotta vele a kapcsolatot, levelezett vele, de a távolság miatt nem találkoztak. De amikor a nagyi meghalt, úgy döntöttem, hogy megkérem, találkozzunk- nyilatkozta Lola a Story magazinnak. – Elvégre neki ugyanolyan nagymamája volt Aranka nagyi, mint nekünk. Szerettem volna tudatni vele, hogy meghalt.”

Az évek óta Finnországban élő Roberto olyannyira örült a levélnek, hogy nem sokkal később már Magyarországra is utazott családjával.

„Hihetetlen érzés volt találkozni a felnőtt férfival, aki egyébként a testvérem. Egy nagyon okos, kedves férfi. Vele nemcsak egy testvért, de egy családot is kaptam. Roberto kínai lányt vett el, fiai németül és kínaiul is beszélnek. Nagyon élvezték, hogy szóltak hozzám az anyanyelvükön, én meg egy kukkot sem értettem belőle. Eljöttek egy koncertemre is, én meg remélem, hamarosan meglátogathatom őket Finnországban."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz