Létrehozva: 2017.09.18.

Ilyen elképesztő luxusban él Csősz Bogi, milliárdos férjével -Fotók

Hatalmasat változott Csõsz Bogi élete.

A modellből lett színésznőt itthon az Apám beájulna című filmben ismerte meg az ország. Az Erdélyből 16 évesen Budapestre szökött fiatal lánynak ma már saját vállalkozásai vannak és boldogan él Isztambulban török milliárdos férje, Burak oldalán.

Miért szöktél el Budapestre?

Csősz Boglárka: Úgy éreztem, többre vágyom. Nagyon jó tanuló voltam, de úgy gondoltam, hogy ott, ahonnan jövök, nem tudom megvalósítani az álmaimat. Ezért egy nap összepakoltam néhány ruhát és elindultam Magyarországra.

%RIPOST%: Úgy tűnik, bevált a terv…

CsB: Igen, hamar felfedeztek mint modellt, aztán jött az Apám beájulna című film, ami népszerűséget hozott. Igaz, már akkor is kaptam rosszindulatú megjegyzéseket, amiket annak idején még nem tudtam kezelni és sokszor nagyon bántottak. Arról nem beszélve, hogy beskatulyáztak a szőke cicababa szerepébe, amitől nem tudtam megszabadulni. Na, ekkor festettem be a hajamat barnára.

%RIPOST%: A bántó megjegyzések miatt költöztél ki New Yorkba?

CsB: Nem, akkor még más volt a helyzet Magyarországon, hiába vagyok magyar, állandóan éreztették velem, hogy Romániából jöttem. Akkor mentem New Yorkba, ahol nagyon keményen dolgoztam, rengeteg castingra jártam és szerencsére elég sok modellmunkát kaptam. Egyre jobban kerestem, amikor a kinti barátnőimmel elmentem vásárolni, ledöbbenve tapasztaltam, hogy képesek pár óra alatt közel hárommillió forintot elkölteni. Ma már én is simán megteszem, és élvezem. Amerikából pedig Ázsiába költöztem, és sokáig ott dolgoztam.

%RIPOST%: De a sikerek ellenére onnan is eljöttél.

CsB: Igen, akkor Törökországban kaptam modellfelkérést így áttettem a székhelyemet oda.

%RIPOST%: Akkor ismerkedtél meg férjeddel?

CsB: Az egy másik munkán volt. Egyik este elmentünk bulizni egy szórakozóhelyre, ott jött oda hozzám Burak. Nem volt első látásra szerelem, de ő nagyon kitartó volt, és randizni kezdtünk.

%RIPOST%: Köztudott, hogy a szerelmed családja nagyon befolyásos. Mit szóltak Burak külföldi választottjához?

CsB: Bevallom, nagyon rosszul indultam náluk. A párom üzletember, édesapja cégében dolgozik. Ott az egyik női alkalmazott szerelmes lehetett Burakba, mert összegyűjtött rólam régi nyuszis magazinos erotikus képeket, meg minden negatívat, amit talált, és ezeket meg is mutatta Burak csaladjának. De szerencsére nem érdekelte őket, nem olyan szűk látókörűek, mint az átlag törökök. Nagyon megszerettek, én is őket.

%RIPOST%: Ekkor már te is jól kerestél, de azért olyan mesés luxusban nem éltél, mint most. Nehezen szoktad meg?

CsB: Hát igen. Egy átlagembernek ez felfoghatatlan luxus. Körülbelül húsz ember dolgozik nekünk a háznál, szakács, kertész, vannak biztonsági őrök, sofőr, satöbbi. Állandóan megyünk valahova, ha van három szabad napunk, akkor elutazunk a Maldív-szigetre, vagy a Seychelle-szigetre, mivel nagyon sokat vagyunk távol egymástól, ilyenkor tudunk egymásra figyelni. És nem szégyellem, a legdrágább luxuséttermekben eszünk, és igazából bármit megvehetek magamnak. Tudom, hogy sokakban ezekkel a mondatokkal ellenszenvet váltok ki, de már nem érdekel. Én nem egy állandóan a medence partján napozó milliárdosfeleség vagyok, saját vállalkozásaim vannak.

%RIPOST%: Mi volt a legdrágább dolog, amit kaptál a férjedtől?

CsB: Azt hiszem, egy sport cabrio Maserati volt az. Egyébként is van egy Maseratim, amiben a sofőröm visz a dolgomra. De mivel Burak tudja, hogy nagyon szeretem az autóversenyeket és én is szeretek versenyezni, ezért meglepett ezzel a szuper sportautóval.

Csősz Bogi a televízióban is megmutatja luxuséletét
Szeptember 25-én indul a VIASAT3 saját gyártású sorozata, a Feleségek luxuskivitelben. A műsorban szereplő nők mind csinosak, sikeresek, és nem utolsósorban gazdagok. Õk engednek betekintést az életükbe.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

mandiner.hu

Somkuti senkinek sem javasolja, hogy seprűnyelet dugjon ki az ablakán, ha meglátja a kínai elnököt

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?