Létrehozva: 2017.10.07.

Ez durva: Halálos fenyegetéseket kap a magyar sztár

Mióta erõszak vádjával elõállították Kristófot, pokollá vált az élete. Nem elég, hogy durva jogsérelem érte, de többen halálos fenyegetésekkel bombázzák.

Steiner Kristóf ugyan szabadlábon védekezhet az ellene felhozott képtelen vádakkal szemben, ám továbbra is gyanúsítottként szerepel az ügyben. Abban mindenki biztos lehet, hogy Kristóf nem kéregetett az utcán és nem támadta meg az izraeli asszonyt, mint ahogy abban is, hogy nem hagyja szó nélkül sem a rabosítást, sem a gyanúsítást.

"Akár nevethetnék is ezen az egészen, de számomra ez egy cseppet sem szórakoztató. Gyanúsított vagyok, miközben soha életemben nem láttam az engem vádló nőt. Addig megyek, amíg nem kapok egy papírt a rendőrségtől, amiben elismerik, hogy tévedtek és persze nyilvános bocsánatkérést várok a nőtől is.

Ezután pedig kártérítési pert indítok...

- jelentette ki Kristóf, akit az ügy kirobbanása óta folyamatosan fenyegetnek.

"Az a legdurvább, hogy vannak emberek, akik elhiszik, hogy én kéregettem és megtámadtam egy nőt. Izraelben élő magyarok fenyegetnek és kívánják a halálomat!"

- fakadt ki az egykori műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát