Létrehozva: 2017.11.09.

Kiderült, milyen büntetést kapott, aki megverte Omega zenészét

2014 júliusában egy taxis megverte az Omega együttes két tagját, Benkõ Lászlót és Debreczeni Ferencet.

Állítólag a sofőr félórás késéssel érkezett a címre, amit a zenészek szóvá tettek. A nagydarab taxis ezután úgy megverte őket, hogy Benkőnek a jobb tenyere és a bokája zúzódott meg, Debreczeninek a bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint az orra is eltört, kórházba kellett őket szállítani.

A verekedő taxis ügyében döntött a bíróság: két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, továbbá 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyúttal a vádlottal szemben elrendelte egy más ügyben korábban kiszabott felfüggesztett - 1 év 2 hónap tartamú -szabadságvesztés végrehajtását is, tájékoztatta lapunkat az ügyészség. Benkő László örül az ítéletnek.

„Tavaly peren kívül akart megegyezni velünk ez a szemét, de abba egyikőnk sem ment volna vele – mondta a legendás zenész. – Még csak bocsánatot sem kért, sőt sértegetett bennünket. Örülök, hogy vége, remélem, majd elgondolkozik a börtönben.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz