Létrehozva: 2018.01.19.

Harmadik gyermekével várandós a negyvenéves magyar színésznő

Farkasházi Réka fantasztikus évet zárt 2017-ben.

Nagy sikert aratott, színésznőként száz előadása volt, zenekarával két lemezük is megjelent. Emellett a magánéletben is jó dolgok történtek vele, harmadik gyermekét várja, aki nyár elején érkezik.

Negyvenedik születésnapja emlékezetesre sikerült, úgy tudta, hogy vidéki fellépése lesz, ehelyett párja százfős bulit szervezett neki.

„Nem zavar a korom, főleg, hogy sok darabban fiatal lányt játszom. Persze látom a változásokat a testemen, látom a ráncaimat, de ez az élet rendje – mesélte a Best magazinnak Farkasházi Réka, aki családjától szicíliai utazást kapott ajándékba. – Nem sokkal utána foganhatott meg harmadik gyermekünk. Igazi áldás, cseppet sem ijedtem meg, csak boldog várakozás van bennem. Na és a gyermekeinkben is, akik már nagyon várják húgukat.”

A színésznő nem érti, hogy miért gondolják az emberek, hogy aggódik ennyi idősen szülni.

„Nem vagyok öreg, nincs bennem félsz, a másik kettővel is megoldottunk mindent szépen. Minden rendben van a terhességemmel. Az első három hónapban sem volt gond, annyit dolgoztam, hogy nem is volt idő rosszul lenni. Persze azért volt pár nehéz óra.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit