Létrehozva: 2018.02.15.

Jó hírt kapott az életéért küzdő népszerű magyar énekes

Tavaly októberben került kórházba Orbán Józsi, de csak sok vizsgálat után derült ki, hogy nagy a baj.

Orbán Józsi sokáig nem beszélt a betegségéről, először a %RIPOST%-nak árulta el: rosszindulatú tüdőrákja van. Eddig öt kemoterápiás kezelésen van túl, ami miatt kihullott a haja, így kopaszra nyírta.

Most már az is kiderült, hogy még két további kezelésre van szüksége.

„Ingadozó az állapotom, már annak örülök, ha reggel nem szédülök" – mondta a TV2 Mokka című műsorában, ahová Benkő László, és Benkő Balázs is elkísérte. "Laci barátom fia állandóan programokat szervez nekem, így időm sincs a betegségemre gondolni. A dokim egyébként azt mondta, most jól vagyok, jó a vérképem. Zsugorodik a daganat, ami azért fontos, mert március elsején lesz a hetvenedik születésnapom, és akkor lesz egy koncert, aminek a bevételét a felépülésemre fordítjuk. Nagyon jól esik, hogy a zenész barátaim, egyből igent mondtak a felkérésre, és ingyen vállalták a fellépést.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria