Létrehozva: 2018.03.30.

Elege lett a leszbikus magyar színésznő egykori szeretőjének, kitálal!

A fiatal nõ úgy döntött, tisztázza az ügye körül felmerült pontatlanságokat, ezért sajtótájékoztatót hív össze.

Hatalmas bejelentést tett Krencsey Hella, aki nyolc éven át élt együtt az ország egyik legismertebb színésznőjével.

A nő novemberben könyvet adott ki, melyben mindent elárult az éveken át tartó szerelemről, mely fizikai és érzelmi bántalmazástól sem volt mentes.

Hella azóta felvállalta az arcát is a nyilvánosság előtt, ám most úgy döntött, egy nyilvános sajtótájékoztató keretein belül önt tiszta vizet a pohárba.

"Dr. Kiss D. Csaba & Dr. Ütő-Siklódi Zoltán ügyvédek április közepén sajtótájékoztatót tartanak az ügyemben, melyen reméljük MINDEN tisztázódik! A sajtó képviselői hivatalos meghívást kapnak az eseményre, ahol eddig nem publikált információk hangzanak majd el; az olvasóim, követőim pedig a FB és blog által semmiről nem maradnak le... A sajtótájékoztatón én is ott leszek, minden kérdésre válaszolok és fényképek, interjúk, felvételek készülhetnek. Az ügyvéd urak az újságíróknak tényeket, jogi eligazodást, hivatalos papírokat és válaszokat adnak, valamint elmondják, hol is tart az ügy és mi várható... (ès hogy mièrt nem hozhatom nyilvánosságra MÉG a SzínèszNÕ nevét!)" - írta a Facebook-oldalán Hella.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Franciaország katonákat küldhetett a háborúba + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt