Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.26.

Közel kétmillió forintot vittek el Majkáéktól

Még most sem tudják felfogni a Bezár a bazár! szerdai játékosai, hogy mennyi mindent nyertek a mûsorban.

Vivien és Richárd három éve alkotnak egy párt, még mind a ketten egyetemre járnak. A fiatalok albérletben laknak, amit diákmunkából és szüleik támogatásból tartanak fenn.

Nagyon vágynak már saját lakásra, amibe ügyességük révén több berendezési tárgyat is beszereztek Tillától és Majkától.

„Az ötödik kérdésnél Ricsi kitolta a komplett nappali bútort, ami elképesztő segítség nekünk – mesélte a %RIPOST%-nak Vivien. – De a nagy sietségben lepotyogtak a házimozi hangszórói, ezért vállaltuk be a hatodik kérdést is. Ott viszont már megálltunk, mert sokszor igaz a mondás, aki kapzsi, a végén elveszít mindent, így nem kockáztattunk. Mi közel egymillió hétszázezernyi berendezési tárgyat gyűjtöttünk össze, laptopokkal, két televízióval, és még sok aprósággal. Nekünk, egyetemistáknak, ez hatalmas könnyebbség és boldogság, egy igazi álom!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit