Létrehozva: 2018.05.15.

Ha tisztázza magát, 20 milliót is kaphat a magyar sportlegenda

Közel tíz éve tart Növényi Norbert bírósági ügye, akit megfosztottak az olimpiai járadékától.

Növényi Norbert pere egy hónap múlva folytatódik, és ha tisztázza magát, megkapja a megvont járandóságát, ami mostanra elérte a húszmillió forintot. Az ügyben óriási a tét, hiszen a sportoló nemcsak lelkileg, de anyagilag is padlóra került.

A vádirat szerint a cég gyümölcskereskedelemmel foglalkozott, és fiktív számlákat állított ki. Növényi Norbert az ügy hetedrendű vádlottja. Az olimpiai bajnok azt állítja, hogy semmi köze sem volt a pénzügyekhez, csupán reklámarca volt a cégnek.

„Évi nyolcmilliárdos forgalmú cég volt, és húsz éve működött, ahol először mint felügyelőbizottsági tag, majd mint alkalmazott voltam, és a cég reklámozásával, népszerűsítésével voltam megbízva – mondta a Lokál napilapnak Növényi. – Én sem tudom, hogy miért tart nyolc éve ez az ügy. Nagyon sok károm származott belőle. Elvették az olimpiai járadékomat, több tisztségről le kellett mondanom, nem hívnak filmes castingokra, elmentek az üzletfeleim, a bankkal is harcolni kellett, és elárverezték a házunkat. Azóta albérletben élünk, de az sem egyszerű, ugyanis nem mindig tudtuk fizetni a költségeket. Az elmúlt két évben öt helyre költöztem a családommal. Volt, hogy a villanyomat kapcsolták ki. Senki meg nem kérdezte, hogy miből etetem a gyerekemet vagy egyáltalán, hogy tudunk megélni.”

Az egykori sportoló bizakodhat: ha tisztázni tudja magát, akkor egyben megkapja az elmaradt összeget.

„Ha az olimpiai járadékra jogosult igazolja, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban a nyomozást megszüntették, vagy a büntetőeljárást jogerősen befejezték, és nem vált érdemtelenné, akkor visszamenőleg a jegybanki alapkamattal növelve, egy összegben folyósítják részére az elmaradt járadékot – értesült a lap az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságától.

Növényi örült a jó hírnek, de azért még nem bízik a sikerben.

„Nagyjából tudtam, hogy ez így van, és jó lenne, ha újra kapnám a járadékot. De azért ez még mindig csak az első fok, még elhúzódhat az ügy, de az tény, hogy így vagy úgy, de a végére fogunk jutni” – tette hozzá az olimpiai bajnok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz