Létrehozva: 2018.05.29.

Növényi Norbert szétverte utolsó ellenfelét

Az olimpiai bajnok sportoló végül gyõzelemmel zárta hosszú pályafutását. Ellenfele hiába volt 30 évvel fiatalabb, megtanulta hol lakik a Jóisten.

Szombaton csapott össze a soroksári sportcsarnokban Növényi Norbert harminc évvel fiatalabb ellenfelével, Makai Renátóval. A 61 éves olimpiai bajnok birkózó hónapok óta erre a pankrátorgálára készült. Bár Renátó az összecsapás elején nagyon megverte, a végén Növényi kerekedett felül.

"Annyit gyakoroltam és edzettem az összecsapásra, hogy azt hittem, majd lábra sem tudok állni. Az ízületek 61 évesen már nem úgy működnek, ahogy kellene.

Szerencsére azonban bejöttek a dobások és a végén egy hátsó fojtással nyertem.

A közönség is nagyon élvezte a pankrációt"

– mondta a Lokálnak Növényi, aki megerősítette, hogy többet nem lép ringbe.

"Azt hiszem, megmutattam, hogy mire vagyok képes még mindig, hasonló kihívást azonban már nem fogok elvállalni"

– tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni