Létrehozva: 2018.06.09.

Bochkor Gábor csúnyán lebuktatta István Danit

A rádiósról mindig elárul valami kis titkot kollégája az Önindítóban.

Hol valami kedveset, hol valami vicceset, de attól sem riad vissza, hogy bakijait vagy kínos emlékeit megossza a hallgatókkal. Így derült ki az is, hogy István Dani kamaszkorában hatalmas Pa-dö-dö rajongó volt, még levelet is írt Mariannéknak.

Akkoriban az Ifjúsági magazinban megadták az együttesek autogram címét, ahova lehetett nekik írni

– mesélte a népszerű műsorvezető.

"Így tudtam írni a Pa-dö-dőnek. Kiskamasz voltam, és a levelemben meghívtam őket a tokodi falunapra. Írtam, hogy nagyon sokat nem tudunk fizetni érte, de nagyon örülnénk, ha elénekelnének néhány számot. Persze az önkormányzat semmit nem tudott erről, de nem is írtak vissza. Később, még Dévényi Tibi bácsi, Három kívánság című műsorában is próbáltam ezt a tervemet megvalósítani, de nem jött össze. Azért volt sikerélményem is. Láttam a Magyar Televízióban egy ifjúsági programajánló műsort, és írtam a rendezőjének egy levelet, hogy ebben a műsorban én szerintem nagyon jó lennék. Ekkor tizenhét éves voltam, koliban laktam, egyszer csak szóltak, hogy keresnek a központi telefonon. A tévétől hívtak, hogy menjek be próbafelvételre, ami olyan jól sikerült, hogy felvettek!”

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?