Létrehozva: 2018.06.30.

Óriási fordulat Pintér Tibor és fiatal kedvese kapcsolatában

A színész és 24 évvel fiatalabb barátnõje eddig kevés idõt tudtak együtt tölteni, ám mostantól minden másképp lesz.

A napokban letette az érettségi vizsgákat, így már semmi akadálya nem volt, hogy Pintér Tiborhoz költözzön kedvese, Friderika.

A húszéves lány eddig Hajdúnánáson élt a családjával, így csak ritkán tudott találkozni 24 évvel idősebb szerelmével, mostantól viszont teljesen megváltozik az életük. 

Pintér nemcsak az otthonát osztja meg Fridával, de a munkahelyét is: a Nemzeti Lovas Színház tánckarában kapott helyet a lány, akit Tenya később lovas színésznek szeretne kiképezni.

Fridának azonban el kellett fogadnia, hogy Pintér rendkívül szoros kapcsolatot ápol a gyermekei édesanyjával, Janza Katával és második feleségével, Nyírő Beával - írja a Blikk.

Ez eleinte furcsa volt a lánynak, ám végül elfogadta a furcsa felállást, most pedig már természetesnek tartja, hogy a családi ünnepeket kedvese két exe és azok új szerelmei is jelen vannak.

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki