Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.07.

Vadító fotó, apró bikiniben pózolt a magyar sztárénekesnő

Amióta Kozma Orsi ikerlányai megszülettek, kerülte a színpadon, vagy a videoklipjeiben a lenge öltözetet.

Úgy gondolta, hogy édesanyaként illik konszolidáltabbnak lenni. Utoljára sok évekkel ezelőtt, a JAZZ+AZ énekesnőjeként lehetett fehérneműben látni.

Így most, amikor a 7 nyár című dalának klipforgatásán a stylist egy kövekkel kirakott fehér bikinit adott a kezébe, először nemet mondott.

De nem hagyta annyiban, győzködött, hogy legalább próbáljam fel

 

– mesélte a %RIPOST%-nak Kozma Orsi.

"Bementem az öltözőbe, felvettem, és én lepődtem meg a legjobban, hogy tetszik a látvány. Amikor kimentem a többiekhez, a stábtagok is dicsértek. Azért gyorsan felvettem egy lebernyeget rá a biztonság kedvéért, de azonnal rászóltak, vegyem le. Végül bevállaltam a bikinis forgatást, alig vártam, hogy lássam a végeredményt. De már vágás közben is tetszett, amit láttam. Negyvenegy éves vagyok, szültem két gyermeket, és igen, most már büszke vagyok az alakomra. Pedig fiatal, tökéletes testű szinkronúszó lányok is szerepeltek a versenyt, és többen is mondták, hogy nem lógok ki közülük. És nagyon jólesett a férjem bókja is, teljesen elbűvöltem a látvánnyal. A klipet egyébként elsők között látták az ikrek, Anna és Sára, és nagyon meghatott, amikor azt mondták: nagyon szép vagy, anya!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit