Létrehozva: 2018.10.06.

Ez kemény lesz: Élőben tér vissza a Győzike show

Bár azt eddig is lehetett tudni, hogy Bea vállalkozásában a teljes Gáspár család nyakig benne lesz, mégsem raktuk össze a képet.

Ahhoz, hogy Győzike show-vá alakuljon bármi, tulajdonképpen nem kell más, csak egyszerre, egy helyszínen kell tartózkodna a négyfős Gáspár családnak. Ebből következik, hogy Gáspár Bea borvacsorái egyrészről gasztronómia csodák lesznek, másrészről a résztvevők visszakapják a régi családi hangulatot is a pénzükért.

Hiszen ki gondolná akár csak egy percig is, hogy Győzike és Bea amolyan vendéglátós, szerény modorban vezénylik majd le az eseményt? Ugye senki? Erről Bea asszony is említést tett egy néhány nappal ezelőtti interjúban. Maga mondta ki a varázsszót: "Győzike show..."!

"Attól, hogy én főzök, a többiek munkája is épp olyan fontos a folyamatban. A lányok a felszolgálásban fognak segédkezni, míg Győző lesz felelős a vendégek fogadásáért, az ültetésért. Remélem, most inkább a főztöm miatt váltanak bérletet az emberek, de fel vagyunk készülve arra, hogy ez olyan lesz, mint egy élő Győzike show"

- mondta Bea a Sorry magazinnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria