Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.17.

Nehezen fogadták el fiuk hivatását Ákos szülei

A Kossuth-díjas elõadómûvész hiába töltött meg Arénát és koncerttermeket, édesapja igazán csak a tizedik albuma idején, egy színházi szerep után értette meg õt.

Kevesen tudják, hogy Ákos szülei sokáig nehezen fogadták el fiuk hivatását.

A Kossuth-díjas előadóművész egykor úgy végezte el az egyetem külgazdaság szakát, hogy közben országos turnékat adott a Bonanza Banzai-jal.

Szülei, főként édesapja azonban nem voltak elragadtatva az óriási sikertől.

„1994-ben, amikor már a tizedik lemezemnél tartottam, egy beszélgetés során üveges tekintettel elnézett a fejem mellett és csak annyit kérdezett: Jó, jó, kisfiam, de mikor lesz már egy rendes állásod?

Az igazi áttörést nála 1998-ban értem el, amikor a Madách Színházban kaptam egy szerepet.

Aztán, amikor egy másik helyen Krúdy-estet tartottam, könnyes szemmel odajött hozzám, és elnézést kért, amiért tiltottak ettől a pályától. Azt mondta, hogy most Krúdyt fog olvasni, de az mégsem lesz olyan, mintha az én hangomon hallaná. Egy apától szebb dicséretet el sem tud képzelni az ember" – mondta el az életéről szóló portréfilmben Ákos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit