Létrehozva: 2019.03.24.

Fordulat a Michael Jackson-ügyben, ezt mondta a világhírű színésznő

A színésznõ a minap meggondolatlan kijelentést tett a popsztár egykori áldozatairól, ám most nagyon megbánta, amit mondott.

Óriási népharag zúdult Barbra Streisandra, miután néhány nappal ezelőtt megdöbbentő kijelentést tett Michael Jacksonról.

A popkirályt két egykori gyermekbarátja, Wade Robson és Jimmy Safechuck vádolta meg a Leaving Neverland című filmben azzal, hogy évtizedekkel ezelőtt Jackson szexuálisan zaklatta őket.

"Michael szexuális szükségletei és szokásai olyanok voltak, amilyenek. Függetlenül a gyermekkorától. Beszélhetünk molesztálásról, de azok a kisfiúk – ahogy azt el is mondták – örültek, hogy ott lehettek a birtokon. Most mindketten házasok, gyerekeik is vannak, szóval túlélték, ami történt” - fogalmazott Streisand a The Timesnak adott interjújában, melyben kijelentette, Jackót és a gyerekeket is sajnálja, és egyértelműen a szülőket okolja.

Nyilatkozata hatalmas felháborodást keltett, a közvélemény egy emberként fordult Streisand ellen, aki ezt érzékelve inkább gyorsan bocsánatot kért.

"Nagyon sajnálom a fájdalmat és félreértést, amit azért okoztam, mert nem válogattam meg a szavaimat Michael Jacksonról és az áldozatairól. A nyomtatott szavak nem tükrözik a valódi érzésemet az ügyről. Nem akartam megkérdőjelezni a traumát, amit ezek a fiúk elszenvedtek. Mint minden szexuálisan molesztált embernek, nekik is együtt kell élniük a fájdalommal az életük hátralevő részében. Mély lelkiismeret-furdalást érzek, és remélem, Wade és James tudják, hogy igazán tisztelem és csodálom őket a bátorságukért" - fogalmazott a Femalefirst szerint a weboldalán Streisand, aki most már nem hibáztatja a szülőket sem.

"Egyértelmű, hogy a két fiatalember szülei ugyanúgy áldozatok, akiket Jackson elcsábított a hírnevével és az ezzel járó csillogással" - jelentette ki a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz