Létrehozva: 2019.04.02.

Drogot kerestek a rendőrök: házkutatást tartottak a magyar színész lakásán

Rendõrök lepték el a XII. kerület egyik csendes utcáját, kiderült, egy híres színésznél házkutatást tartott a rendõrség. A Ripost a szomszédoktól úgy tudja, este érkeztek az egyenruhások, akik órákig el sem hagyták a helyszínt. Drogot kerestek.

Buda egyik nyugodt kertvárosi utcájának csendjét másfél hete váratlanul rendőrautók zaja törte meg. Az ott élők látták, amint több rendőr belép a ház kertjébe és becsöngetnek Árpa Attila lakásába.

A %RIPOST% egy olvasója értesítette a történtekről lapunkat, és elmondta: nem csupán a színésznél tartott zajos buli miatt érkeztek a hatóság emberei. Az ott élő asszony elmondása szerint a rendőrök kábítószert kerestek, ezért házkutatást is tartottak a színésznél.
„Hihetetlen volt az egész!” – kezdte lapunknak a neve elhallgatását kérő asszony.

„Olyan volt, mint egy filmben…

Körülbelül fél hét lehetett, amikor megjelentek a nyomozók az utcában.  Hirtelen berohantak a házba. Mivel érdekelt a dolog, ezért kimentem én is bámészkodni. Láttam, hogy Attilánál dolgoznak. Volt nála egy buli… Mindenki arról beszélt ezután a házban, hogy drogot kerestek a rendőrök” – tette hozzá.

A hölgy elmondása szerint a nyomozók több órán keresztül ki-be járkáltak Árpa Attila lakásába, így minden bizonnyal házkutatást tartottak. A %RIPOST% munkatársa megkereste Árpa Attilát, aki feszülten nyilatkozott kollégánknak.

„Tudomásom szerint egyelőre nem indult ellenem büntetőeljárás semmilyen ügyben” – közölte a színész-producer, aki arra nem akart válaszolni, miért jártak nála a zsaruk.

Különös, hogy éppen a razzia napján, március 22-én párhuzamosan több drogdílerre is lecsapott a rendőrség. Egy veresegyházi férfit és társát a XII. kerületben kapták el. A másikat pedig Újbudán, tőle vásárolták mindannyian a drogot. A hatóság egy korábbi közleményében azt írta, a dílernél nagyobb mennyiségű kokaint, tablettákat és marihuánát találtak.

„A rendőrök az elfogott férfi lakásán 140 gramm kokaint, több mint 80 gramm amfetamint, 15 gramm egyéb kristályos állagú, kábítószergyanús anyagot, valamint tablettákat és zöld növényi törmeléket találtak. A kábítószereken és kábítószergyanús anyagokon túl a nyomozók a kábítószerek adagolásához használatos eszközöket, közel másfél millió forintot és 3000 eurót is lefoglaltak” – írja a rendőrség, hozzátéve, hogy a nyomozás során beszerzett adatok alapján még egy helyen razziáztak. Ez lehetett Árpa lakása.

„Még aznap Budapesten a XII. kerületben elfogtak egy nőt és három férfit is, akiket kábítószer-fogyasztás és -birtoklás miatt állítottak elő. Õket kábítószer-birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként” – áll a rendőrségi közleményben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

HŰHA

Mit művelt magával? A plasztika rabja lett a Disney-filmek sztárja, teljesen eltorzult a feje

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni