Létrehozva: 2019.07.08.

Így állt színpadra a műtétje után Laár András

Kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba a KFT-nél, miután megmûtötték Laár András vállát! Bár a zenész még fájdalmakkal küzd, újra színpadra állt, és egy dupla koncerttel tért vissza.

Lassan múlik a fájdalma Laár Andrásnak, de a műtét után úgy érzi, kezdi visszanyerni régi formáját. A KFT énekese még májusban szenvedett balesetet, mikor a taxi, amiben utazott, karambolozott egy másik autóval. Az ütközés következtében Laár válla megsérült, lepattant róla egy kagylóhéj alakú csontdarab, és egy izom is leszakadt, amit az orvosoknak vissza kellett csavarozniuk a helyére. Úgy tűnik, az operáció jól sikerült, hiszen az egyhetes kényszerpihenő után a zenész újra színpadra állt a KFT-vel, ráadásul egyből egy dupla koncerttel kezdett.

"Nagyon vártuk a zenekarral, hogy újra velünk legyen András is. A vállműtétje után is teljes értékű tagja volt a csapatnak, nem okozott neki gondot, hogy pár nappal korábban operálták" - kezdte a %Ripost%-nak Márton András, a zenekar dobosa, majd hozzátette: Laár nagyon jól bírta a terhelést, hiszen szombaton kétszer is színpadra kellett állnia. Sőt, az sem okozott neki gondot, hogy pénteken szedték ki a varratokat.

A fellépések előtt egy nappal szedték ki a varratokat, de ez semmiben sem zavarta őt. Még vannak fájdalmai, de ez már elhanyagolható ahhoz képest, amit a műtét előtt érzett.

Gitározni azonban sajnos még nem tud, egy speciális karrögzítőt kell viselnie, de bízunk benne, hogy pár hét múlva már teljesen rendbe jön" - árulta el a zenész.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a %Ripost% napilap hétfői számát az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját