Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.12.

Csodálatos díszelőadással készül Mága Zoltán

Immár második alkalommal zajlik Kárpát-medence legnagyobb, száz állomásból álló jótékonysági koncertsorozata.

Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész első alkalommal útjára indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozatával több mint 100 millió forint értékben segített az árvíz- és a vörösiszap károsultjainak, tehetséges gyermekeknek, beteg gyermekeknek, kórházaknak, nagycsaládosoknak, szépkorúaknak, hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozóinak, de megszólalt a hegedűje templomok felújításáért, munkahelyteremtésért és a társadalmi békéért is.

A 100 templomi jótékonysági koncertsorozat főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A programban több mint ezer közreműködő vesz részt, a Nemzet Színészei, Kossuth-díjas művészek, hazai élet kiváló popsztárjai, világhírű művészek és zenészek.

Minden egyes állomáson a teljes bevételt jótékonysági célra fordítjuk, így több száz családnak tudunk segítséget nyújtani és több mint százezer embernek szerezhetnek örömet kiváló zenészeink, művészeink.

A karitatív koncertsorozat nagyszabású következő állomására 2019. augusztus 23-án 19:30-kor a budapesti Szent István Bazilika előtti Szent István téren kerül sor.

A díszelőadáson megnyitó beszédet és imát mond: Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök. A koncerten a Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében sztárvendégként közreműködnek a Nemzet Színészei, Kossuth-díjas művészek, valamint határon túli magyar gyermekkórusok.

A díszelőadásra a belépés díjtalan, viszont regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az alábbi linken lehet név, e-mail cím, telefonszám és a regisztrálni kívánt ülőhelyek pontos számának megadásával!

https://forms.gle/ary4E6LCAMcZPhUh7

A helyeket a regisztráció sorrendjében tudják biztosítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

A természet és a történelem csodája Horvátországban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit