Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.16.

Beszélt a fájdalomról: súlyos műtéten esett át az elismert magyar színésznő

A 77 éves színésznőnek vállprotézisre volt szüksége, mert nem lehetett begipszelni a törött csontot.

Sikeres vállműtéten esett át a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Béres Ilona. „Elvétve még érzek fájdalmat, de ez semmi ahhoz képest, amit hónapokon át el kellett szenvednem. Irgalmatlan volt ez a hármas törés, de ez a műtét valóban használt” – árulta el a 77 éves színésznő, aki márciusi válltörése óta nem is lépett színpadra.

Fotó: Facebook

„Gipszelni sajnos nem lehetett, és hiába pihentettem és követtem minden orvosi és terápiás utasítást, érdemleges javulás nem mutatkozott. Nem akart rendesen összeforrni, a gyógytorna és a fizikoterápia sem hozta meg a kívánt hatást” – foglalta össze a Kossuth- és Jászai Mari-díjas kiváló művész, aki november végén, a Szent János Kórházban esett át a beavatkozáson.

„Hálával gondolok a csodálatos Kiss Jenő főorvos úrra, aki a protézist javasolta és az operációt is elvégezte. Ezt csak így lehetett rendbe hozni. Lassan elkezdem a rehabilitációt, de ezúttal már nem tartok a gyógytornától. Korábban az is kimondhatatlan fájdalmakkal járt. Most bizakodó vagyok” – fűzte hozzá Béres Ilona, akit arról is kérdeztünk, lelkileg is megviselte-e a fájdalommal szembeni tehetetlenség.

„Olyan intenzív volt a fájdalom, hogy nem tudtam a lelkemmel törődni” – fogalmazott.

A Kossuth-nagydíjra jelölt művésznőt egyelőre nem foglalkoztatja, mikor térhet vissza a világot jelentő deszkákra. Eugene Ionesco A székek című színdarabját a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába is beválogatták, de a részvételét le kellett mondania.

„Erősen kétlem, hogy az Öregasszony főszerepét vissza tudom venni. Abban a darabban 10-12 széket kellett dobálnom, ami vállprotézissel sem ajánlatos” – érzékeltette az Aranyember és a Kőszívű ember fiai című Jókai Mór-regények filmes feldolgozásaival széles körben ismertté váló színművész. Műtőorvosa is ezekben a filmekben látta először.

„Béres Ilona kitűnő művésznő és személyiség. Több fiatalkori filmélményből emlékeztem rá, és megtisztelő volt, hogy orvosként a bizalmába fogadott. Fantasztikus egyéniség, betegként pedig kellemes partner” – foglalta össze a Blikknek dr. Kiss Jenő főorvos.

Béres Ilona felépülésének záloga irigylésre méltó házassága. „Az eskünket mindketten komolyan gondoltuk, és ennek immár 47 éve” – mondta a művésznő, hozzátéve: semmiben nem szenved hiányt. Második kerületi lakásukban a férje, Tamás gondoskodik róla. Magánéletét kezdettől fogva féltve óvja, de annyi tudható, hogy a hitvese minden premierre rózsacsokrot adott neki, a próbaidőszakok alatt pedig meleg étellel várta haza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit