Létrehozva: 2020.11.15.

Sokkoló vallomást tett Michael Jackson exe: megtermékenyítették, mint egy kancát

A néhai énekesnek mindennél fontosabb volt, hogy apa lehessen.

Amikor Michael Jackson és Lisa Marie Presley házzassága 1996-ban végleg tönkrement, az egykor ápolónőként dolgozó Debbie Rowe megkereste a popkirályt és a szemébe mondta: majd én szülök neked gyereket.

Fotó: Northfoto

Talán akkor még nem is tudta, mekkora terhet vesz a nyakába...

„Michael elvált volt, magányos és mindennél jobban akart gyereket. Felajánlottam neki a méhemet, mint egy szép ajándékot, hogy boldoggá tegyem” – nyilatkozta a most 61 éves Rowe.

Fotó: Northfoto

Jacko persze azonnal rábólintott a kínálkozó lehetőségre, feleségül vette az önfeláldozó nőt, aki akkor már várandós volt első közös gyermekükkel, Prince-szel.

Őt követte lányuk, Paris, ám az a terhesség tele volt komplikációkkal, így Debbie-nek ezt követően már nem lehetett gyereke. Jackson viszont annyira maga mellett akarta tudni az újszülöttet, hogy azonnal hazavitte a kórházból, az sem zavarta, hogy a baba még tiszta vér és a méhlepényt sem távolították el – írja a Mirror.

Sokan nem értették, Debbie hogy tud ágyba bújni a legendás énekessel, ám ő Jackson halála után tiszta vizet öntött a pohárba. Elmesélte, hogy soha nem szeretkeztek. Ehelyett Rowe bement egy klinikára, ahol megtermékenyítették egy titokzatos spermadonor örökítőanyagával.

„Épp olyan volt, amikor a kancákat megtermékenyítik egy csődör spermájával. Én voltam Michael kancája, egy igazi telivér” – összegezte Rowe a történteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége