Létrehozva: 2021.04.24.

Példamutató emberség: kórházi önkéntesnek állt A Dal 2020 döntőse

Ember Márk, A Dal 2020 döntőse, a Vígszínház ünnepelt sztárja az egyik fővárosi kórházban vállalt önkéntes munkát, hogy a legnehezebb időkben segíthessen.

Kórházra cserélte a színpadot Ember Márk. A Dal 2020 döntőse a színházak bezárása miatt már hónapok óta nem gyakorolhatja a hivatását, de ahelyett, hogy otthon szomorkodott volna, úgy döntött, hasznos módon tölti el a nyitásig hátralévő időt.

Márk az Uzsoki utcai kórházban önkénteskedett, hogy a legnehezebb időkben, a koronavírus-járvány harmadik hullámában segítse a betegeket, az egészségügyet és az abban dolgozókat.

A Dal 2020 döntőse, Ember Márk a színpad helyett kórházban bizonyított
Fotó: LifeTV

Erről a színész az Instagram-oldalán számolt be: Márk önkéntes munkája ugyanis pénteken véget ért, és hálásan köszönte meg a kórházi dolgozóknak az emberséget, precizitást, szakmai alázatot és kitartást, amit tőlük tanult.

Márk most arra készül, hogy a színházak jövő heti nyitásával végre visszatérhet a színpadra, ám a bejegyzésében azt ígérte, ha lesz még lehetősége önkéntesként dolgozni, ismét elmegy majd a kórházba.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?