Létrehozva: 2021.10.11.

Több évtizedes titokra derült fény: Paul McCartney kitálalt John Lennonról

Egy interjúban beszélt a Beatles feloszlásáról, és kiderült, nem is biztos, hogy minden úgy történt, ahogy azt a rajongók tudták.

Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását.

A rocktörténet egyik legsikeresebb együttese már több mint 50 éve feloszlott, Paul McCartney, John Lennon, George Harrison és Ringo Starr a saját útján indult tovább, de a szakítás miatt sok rajongó mindeddig főleg McCartneyt hibáztatta.

Paul McCartney egy régi titokról beszélt
Fotó: AFP

A zenész a BBC Radio 4-nek adott, október 23-án adásba kerülő interjújában most tiszta vizet öntött a pohárba – írja a Guardian.

„Nem én kezdeményeztem a szakítást. Az a mi Johnnynk volt” – szögezte le.

McCartney, aki jövő nyáron ünnepli 80. születésnapját, felidézte „élete legnehezebb időszakát”, és elárulta, hogy szerette volna, ha az együttes tovább működik, különösen azért, mert mindössze nyolc év együttlét után még mindig „elég jó anyagokat” készítettek.

„Abbey Road, Let It Be, nem rossz” – érvelt az interjúban, amit a This Cultural Life című rádióműsornak adott. „Ez volt az én zenekarom, ez volt a munkám, ez volt az életem, úgyhogy azt akartam, hogy folytatódjon” – tette hozzá.

McCartney szerint, ha Lennon nem lépett volna ki, a Beatles talán sokkal tovább maradt volna együtt.

A zenész felidézte, Lennon új életet akart kezdeni Yokóval, amiért nem kárhoztatja. Mint mondta, „nagyszerű pár voltak”, nagyon erős kisugárzással rendelkeztek.

A legenda szerint McCartney volt az, aki 1970-ben egyoldalúan feloszlatta a zenekart, amikor egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a Beatles már nem létezik. Azzal is vádolták, hogy elrontotta a csoport dinamikáját, amikor ügyvédeket kért fel a vitáik rendezésére. Mint mondta, ezzel a teherrel azóta is küzd.

„Ezzel együtt kellett élnem, mert az emberek ezt látták. Csak annyit tehettem, hogy nemet mondtam” – mondta el.

Arra a kérdésre, hogy miért döntött úgy, hogy szólóban folytatja, McCartney azt mondja:

„Álljunk meg itt. Nem én vagyok az, aki a szakítást kezdeményezte. Nem, nem, nem, nem. John egy nap besétált a szobába, és azt mondta, hogy kilép a Beatlest. Ez váltotta ki a szakítást.”

A banda feloszlása körül az okozta a zűrzavart, hogy az együttes új menedzsere, Allen Klein azt kérte tőlük, hallgassanak a szakításról, amíg ő lebonyolít néhány üzletet.

„Így néhány hónapig tettetnünk kellett magunkat. Furcsa volt, mert mindannyian tudtuk, hogy ez a Beatles vége, de nem tudtunk csak úgy elsétálni” – fűzte hozzá. Végül McCartney megelégelte a titkolózást, és előállt a Beatles feloszlásával.

A zenész az interjúban elmondta, hogy egy rég elveszettnek hitt, Lennonnal közösen írt rádiójáték forgatókönyve is előkerült.

„Évek óta mondogatom az embereknek, hogy én és John írtunk egy darabot. Elég vicces dolog, a címe Pilchard, és tulajdonképpen a messiásról szól”.

A négy oldalnyi párbeszéd egy anya és lánya, valamint az emeleten lakó titokzatos albérlőjük körül forog.

Az interjú a Get Back című, Peter Jackson által készített, a zenekar utolsó hónapjait bemutató tévésorozat, és McCartney The Lyrics című könyvének novemberi megjelenése előtt készült.

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Csak kimondták: kormányváltást akarnak Magyarországon az EU-s pénzekért cserébe

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott

HŰHA

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

HŰHA

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

HŰHA

Elszólta magát: Bochkor Gábort nem zavarja, ha a lánya káromkodik