Létrehozva: 2022.04.23.

Elképesztő átalakulás, eddig 17 kilótól szabadult meg Horváth Gréta

Október óta óriási átalakuláson ment keresztül a magyar sztáranyuka.

Szerző Ripost

Horváth Gréta az utóbbi időben látványosan lefogyott! A csinos sztáranyuka teljes életmódváltásba kezdett még tavaly októberben, és azóta 17 kilótól szabadult meg.  Bár a válás és a fogyás egyszerre jöttek el az életében, ő mégsem okol senkit a korábbi pluszkilói miatt. Nem gondolja, hogy korábban azért gyarapodott a súlya, mert ne lett volna boldog.

Fotó: Instagram A baloldali fotót tavaly készítette Gréta, míg a jobb oldalon látható pár napja került fel a közösségi oldalára

A 20-as éveim elején lévő súlyomat szeretném visszakapni és azt a Grétát! Ez melós nagyon, de menni fog. Időközben megküzdöttem a cukorbetegséggel is, de mindenre odafigyelek. Csak tojást, húst és zöldséget eszem, nincs kivétel. Gyorsan leszögezném, hogy nem éhezem! Az életmódváltásnak köszönhetően a közérzetem is százmilliószor jobb lett. Főleg, hogy elmúltak a panaszok: a szédülés, a hányinger és a vizesedés is, ami nekem nagy ellenségem volt. Szóval fizikailag tök jól érzem magam – mondta él Gréta korábban a Borsnak, most pedig az Instagram-oldalán megmutatta, hogy milyen nagy rá már a 38-as méretű nadrág.

Fotó: instagram

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját