Létrehozva: 2022.08.26.
Módosítva: 2022.08.26.

Válás után: kiderült, kivel költözött össze Joshi Bharat

A műsorvezető felszámolta a régi életét.

Szerző ripost

Húsz év után Gödöllőről a fővárosba költözött Joshi Bharat. A műsorvezető házassága két éve futott zátonyra, huszonhat év együttlét után. Feleségével, Csillával hivatalosan is elváltak egymástól, és bár sokáig úgy tűnt, hogy az indiai származású sorselemzőre ismét rátalált a boldogság, az új kapcsolata sem lett sikeres.

Fotó: TV2

Nem volt mit tenni, meg kellett válni a Csillával közös medencés, négy hálószobás gödöllői háztól, és teljesen új életet kellett kezdenie.

"Sokan számítottak arra, hogy visszaköltözik Gödöllőre. Bharat tényleg itt élt több mint harminc évig, ismerték, szerették itt az emberek. De nem tette, úgy tudom, Pestre költözött és a lánya is vele lakik, ő ugyanis szintén a fővárosban dolgozik" – tudta meg a Blikk Bharat egykori szomszédjától.

A lap információi szerint, bár a tévés korábban visszavonult, nemrégiben eljátszott a visszatérés gondolatával; a gazdasági válság miatt azonban 67 évesen egyelőre nem sok esélye van sokadszorra is újrakezdeni a karrierjét.

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti