Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.28.

Kiszel Tündét hagyta ott G.w.M Kulcsár Edináért?

Az Észbontók című műveletlenségi vetélkedőben a versenyzők kibogozták a szerelmi háromszög szálait.

A VIASAT 3 csatornán futó, Észbontók című műveletlenségi vetélkedő már javában zajlik Kovács Áron vezetésével. A versenyzőknek sikerült ismét meglepni a tévénézőket, ugyanis egy egyértelmű kérdésről kellett volna megállapítaniuk, igaz-e vagy hamis. 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Az utóbbi időkben nagy port kavart Kulcsár Edina és G.w.M. kapcsolata, mindenhol erről lehetett hallani, ám a lányoknak mégsem sikerült kibogozni a szálakat, hogy ki is volt G.w.M első felesége. A versenyzők azt is hozzátették, hogy közös gyermekük is van, akinek neve Donatelló. Érdekes összefüggések, ugyanis Kiszel Tünde lányát Donatellának hívják.

"Egy kisfia született, Donatelló volt a neve. 10 éves kor alatt lehet Donatelló egyébként."

"Kiszel Tündét a hírekből olvasva Kulcsár Edina miatt hagyta ott..." - hangoztak el a műsorban az érdekes gondolatok a lányoktól.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit