Létrehozva: 2023.02.24.

„Nagyon sok mindent el kellett viselnem" – médiaszerepléséről vallott Vasvári Vivien

Sportolói karrierje mellett szüksége volt még egy foglalkozásra, ezért vállalta a médiaszereplést Vasvári Vivi, aki egy rádióműsorban mutatta meg igazi valóját.

Vasvári Vivien elképesztő fegyelemmel és tudatossággal építi a jövőjét. Sportkarrierje kezdetén a családja nagy szegénységben élt, édesapja arra nevelte, hogy megbecsülje a munkát és a pénz értékét.

20200814 Csabdi, a Farm című műsor forgatása. A képen Vasvári Vivien. Fotó: Bánkúti Sándor/ Bors
Vivi tudatosan építi a jövőjét és saját magát, a médiaszereplést is a célja érdekében vállalta (Fotó: Bánkúti Sándor)

A Karc FM Előnyszabály című műsorában elárulta, hogyan kellett beosztania a pénzét fiatalon, s hogy miért is lépett a média világába:

"Mindenem a sport volt, de jött a médiaszereplés, mivel kellett egy másik foglalkozást, dolgot találni, amit szívesen csinálnék. Ez volt a médiaszereplés. Fiatalon nem tudtam, hogy ez mivel jár" – vallja be Vivi, aki azt is elárulja, milyen nehéz volt elviselnie a szereplése miatt rázúduló utálatot:

"Ahhoz, hogy feltudjak építeni magam köré egy brandet, ahhoz kellett, hogy legyek valóságshow-szereplő, legyek megosztó szereplő. Ez rengeteg áldozattal járt. Három-négy éven keresztül nagyon sok mindent el kellett viselnem, ami nagyon rosszul esett, mert tudtam, hogy a valóságalapja nulla. De tudtam, hogy be kell vállalnom, mert akkor, ott abban az életszakaszomban más opcióm nem volt" – hangsúlyozza Vivi, aki a Karc FM műsorában elmeséli azt is, hogy hogyan viseli a negatív kommenteket, hogy miért szakadt meg a sportolói pályafutása, és hogy mennyi szakmát tanult már ki életében.

A beszélgetést a Karc FM Előnyszabály című műsorában lehet meghallgatni, szombaton 11:05-től. A teljes interjú pedig az OrigoSport Videa-csatornáján lesz elérhető a műsor után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját