Létrehozva: 2023.03.29.
Módosítva: 2023.03.29.

Tóth Andi teljesen kiborult, így reagált a merész vádakra

Az énekesnőnél betelt a pohár, elege lett a párkapcsolati válságáról szóló pletykákból.

A napokban terjedt el az a merész pletyka, miszerint megromlott Tóth Andi és Marics Peti sokáig álomszerűnek tűnő párkapcsolata. Az esetleges krízisre a Sztárban Sztár nézői lettek figyelmesek, észrevették ugyanis, hogy a szerelmesek meglehetősen ridegen viselkednek egymással, miközben vasárnaponként zsűrizik a produkciókat a TV2 stúdiójában.

Tóth Andi, Sztárban sztár, fotó: Szabolcs László, SZL
Tóth Andi láthatóan nem volt a legvidámabb a Sztárban Sztár legutóbbi adásában  Fotó: Szabolcs László

A műsort követően olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint a két híresség már nincs is együtt, sok rajongó azonban úgy véli, mindössze arról van szó, hogy csak nem szeretnék közszemlére tenni a szerelmüket. Bár az igazságot csak ők tudhatják, az bizonyos, hogy a párkapcsolati válságról, ne adj Isten a szakításról szóló szóbeszéd valóságos kommentháborút eredményezett a közösségi oldalakon. Gyakorlatilag minden hozzászólónak megvolt a maga véleménye.

"Az egy dolog, hogy élő adás közben nem, hogy nem szólnak egymáshoz, de sokszor megjegyzést tesznek vagy pofákat vágnak."

"Plusz mindkettőről csinálnak folyton képeket és pakolgatják is ki, de amióta megy a műsor, még egy közöset nem raktak ki, pedig össze vannak mindig öltözve, tök jó tartalmakat tudnának gyártani. A Marics a visszavonulós videójára sem reagált egyáltalán szerintem. Én remélem, jól vannak, de nekem nagyon gyanús." 

Még durvább pletykák kaptak szárnyra

Így indult a történet, ami mostanra igencsak elfajult. Új szereplők kerültek a képbe, nevezetesen a Sztárban Sztár két versenyzője, Gubik Petra és Trap kapitány. A netezőknek ugyanis az is feltűnt, hogy miközben Tóth Andi Trap kapitányt tartja a műsor nagy felfedezettjének, Marics Peti folyton Gubik Petrát támogatja, ez pedig újabb ellentétet szül kettejük között. Sőt, a sasszemű nézők azt is látni vélték, hogy Andi egy kicsit túlzottan lelkesedik Trap kapitányért!

Napok óta kering a pletyka Andiék párkapcsolati válságáról Fotó: Szabolcs László

"Csak nekem tűnt fel, hogy Andi egy kicsit túlzottan rajong Trap kapitányért? Ha már Marics látványosan kedveskedik Gubik Petrának... Gondolom ez a bosszú. Mindenesetre nagyon feltűnő, ahogy ignorálják egymást, az első adásban még más volt a felállás! Legutóbb már egymásra sem néztek, Andi fejeket vágott, mikor Peti beszélt... Hát nem tudom, mi lesz ebből" – morfondírozott az egyik önjelölt szakértő.

Tóth Andinál betelt a pohár

Tóth Anditól megszokhattuk, hogy sosem rejti véka alá a véleményét. Ebben a témában egészen mostanáig bírta cérnával, végül betelt nála a pohár és egy dühös Instagram-sztoriban fejezte ki nemtetszését. Többek között a sajtó munkatársait is megemlítette.

"Újságírók. Jöttök, mint legyek a sz*rra. Úgy ülök be a stúdióba minden vasárnap, hogy kizárok mindent, mivel kizárólag a műsor a lényeg. Mindenkinek annyi pontot adok, amennyit véleményem szerint megérdemel. Tibi szerintem egy hatalmas meglepetés ebben az évadban, és ha úgy érzem, meg is mentem. Ahogy azt minden adásban megtettem. Bosszú? Hány évesek vagyunk, 10? Mindent is rám kell terelni, rám kell kenni. De tudom. Szükség van egy rosszfiúra. Always and forever the bad guy. Ki más?" – háborgott Andi a közösségi oldalon, utalván ezzel arra, hogy semmi gond a párkapcsolatával, csupán el tudja választani a munkát a magánélettől.

Tóth Andi kiakadt az Instagramon Fotó: Instagram

Vajon hogy folytatódik a szappanoperába illő történet? Kerestük az ügyben az énekesnőt és a menedzserét is, azonban nem reagáltak hívásainkra. 

HŰHA

Merész vádak: Féltékenység miatt van mosolyszünet Tóth Andi és Marics Peti között?

Feltűnően ridegen viselkedtek egymással.

HŰHA

Merész vádak: Féltékenység miatt van mosolyszünet Tóth Andi és Marics Peti között?

Feltűnően ridegen viselkedtek egymással.

 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt