Létrehozva: 2023.04.12.

"Nehéz döntés volt a házasságunk lezárása" - Csősz Boglárka elárulta, milyen kapcsolatra vágyik

A Feleségek luxuskivitelben egyik volt főszereplője szerint egy erős nőnek elég nehéz egy tartós kapcsolat kialakítása.

Csősz Boglárka az nlc-nek adott egy nagyobb interjút, melyből mások mellett kiderül, hogy Bogi jelenleg jól érzi magát a válása után, volt férjével pedig a mai napig tartják a kapcsolatot, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ma már csak barátként tekintenek egymásra. 

Csősz Boglárka
Csősz Boglárka jól érzi magát a válás után, ugyanakkor úgy véli, egy erős nőnek nehezebb a párkeresés Fotó: Szabolcs László

Az elmúlt év nekem sűrű volt, hiszen nehéz döntés volt a házasságunk lezárása, költözés, újra egyedül lenni, és újra megtalálni önmagamat

– mondta a színésznő-üzletasszony, aki azt is kifejtette, hogy egyfajta tisztulási folyamatként élte meg az elmúlt időszakot. Az interjú során természetesen az is szóba került, hogy biztos rengeteg udvarlója van, azzal kapcsolatban pedig, hogy mennyire nyitott egy új kapcsolatra elmondta:

Egy erős nőnek nem könnyű tartós kapcsolatot létesíteni, ideje lenne a férfiaknak nem megijedni, és egyenrangú félként kezelni a nőket. Nem lehet visszaszuszakolni konyhákba, befőttesüvegekbe erővel a nőket, vagy csendes cselédszerepbe kényszeríteni. Mindegy, hogy olyan nőkről beszélünk, akik karriert, mindegy, hogy családot, mindegy, hogy a kettőt együtt szeretnék, a kölcsönös tisztelet és a másik támogatása alapvetés. Ilyen típusú kapcsolatra nyitott vagyok, a felszínes, leuraló, unintelligens emberi viszonyokra semmilyen téren nem.

Csősz Bogi hozzátette, hogy ha úgy hozza a sors, el tudja képzelni, hogy családot alapítson.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?