Létrehozva: 2023.04.28.

Demcsák Zsuzsa az örökbefogadás mellett döntött - Követői imádják a kis Pannikát

Demcsák Zsuzsa meglepő részleteket árult el a magánéletéről.

Ahogy arról már is írtunk, nehéz időszak áll a TV2 műsorvezetője mögött, hiszen tavaly év végén bejelentette, hogy válik férjétől, Krishan Dagwalt-tól, akit még a 2019-es Ázsia expressz forgatásainak köszönhetően ismert meg. Demcsák Zsuzsa azt hitte, hogy benne megtalálta élete párját, azonban újból csalódnia kellett, de szerencsére van, aki vigaszt nyújt a csinos műsorvezetőnek.

Pannika bearanyozza műsorvezető és családja napjait Fotó: Markovics Gabor

Erről pedig maga a tévés számolt be az Instagram-oldalán, méghozzá egy cuki fotó kíséretében, Zsuzsa ugyanis imádott kutyusával pózolt, akit még évekkel ezelőtt fogadtak örökbe. Jobban pedig nem is dönthettek volna, hiszen Pannika olyan szeretet hozott a családba, amire még ők sem számítottak.

Állítólag a kutyák és a gazdáik hasonlítanak egymásra. Nem vagyok erről meggyőződve, de a mi családunkban – a lányom szavaival élve – megváltozott a szeretetenergia 9 évvel ezelőtt, amikor Pannikát örökbe fogadtuk. Mindig jó hazajönni, hozzá

- írta a fotóhoz a műsorvezető.

A kommentszekciót elnézve pedig elmondhatjuk, hogy Zsuzsa és gyermekei, Tamara és Benedek mellett követői szívét is elrabolta a kis négylábú, akinek a fotóját IDE kattintva tudod megnézni. 

 

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?