Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.08.21.

Megérkezett a Tündérkert című magyar kalandfilmsorozat előzetese - Videó

Szövetségesekkel és ellenfelekkel, bajtársakkal és riválisokkal, hitvesekkel és szeretőkkel, barátokkal és ellenségekkel érkezik az idei ősz legjobban várt magyar, szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatának, a Tündérkertnek a hivatalos előzetese.

Milyenek voltak azok az emberek, akik eldöntötték, és akik között eldőlt, hogy ki lesz Erdély fejedelme? Milyen szándék vezérelte őket? Milyen belső konfliktusokkal kellett megküzdeniük? A Tündérkert traileréből egyértelműen kiderül, hogy ebben az izgalmas történetben, mely fülledt jelenetekben bővelkedik, az emberi kapcsolatok, viszonyrendszerek és érzelmek bonyolult hálóján lesz a hangsúly. A magyar történelem egyik örökzöld témája az érzelmi matematika: a két ellentétes tábor közötti szembenállás.

Tündérkert, előzetes
A Tündérkertet hamarosan megtekinthetik a nézők is. Fotó: Megafilm 

Sárkány vagy Hattyú?

Egy olyan történelmi korban járunk, az erdélyi fejedelemség kettős szorongatott helyzetének idején, amikor a kísértéseknek nehezen állt ellent az ember, hiszen elég volt egy pillanat, hogy a barátból ellenség váljon. Mindenki csak magában bízhatott – és néha már magában sem. Az egyik oldalon ott áll Báthory Gábor, a Sárkány, vagyis a szenvedély, a nagyravágyás, a nagy ötletek, az indulatok és a konfliktusok harcosa. Mindezekkel szemben áll a Hattyú, vagyis a higgadt, művelt Bethlen Gábor, aki elvei és személyisége mentén dönt, legyen szó szerelemről vagy politikai állásfoglalásról. De vajon ki az igaz vezető? A hatalom működése a történelem során mindig hasonló: a korok, az ideológiák változnak, de a mechanizmus ugyanaz marad – egyszerűen azért, mert emberek vagyunk. Az árulás, a hűség, a bátorság, vagy a gyávaság minden ember életében jelen van, bárki képes ezekhez személyesen is kapcsolódni, éppen ezért válnak a régen élt emberek közeli ismerőseinkké a Tündérkertben.

Jön, jön, jön!

 

A Tündérkertnek elengedhetetlen érdeme, hogy bemutatja Magyarország és Erdély közös múltját, bemutatja, hogy a döntések ismétlik önmagukat, hogy mindaz, ami itt történik, milyen nagyon meghatározó Közép-Európa és a Kárpát-medence örökös élettörténetében

 

– mondta el Helmeczy Dorottya, a Tündérkert producere.

 

Megérteti velünk, hogy a hatalom, az ambíció, vagy egy országok közötti konfliktus nem feltétlenül politikai akarat, hanem egyéni törekvésekből, személyes kapcsolatrendszerekből, akár szerelmekből, házasságokból vagy a helyzet adta emberi viszonyokból épül fel. Ha a mai Erdély önálló állam lenne, nagyobb területtel rendelkezne, mint Portugália, Csehország, Hollandia, Belgium, Svájc, Írország, vagy éppen Magyarország. Erdély ma Magyarországnak azon hiányzó része, ahol a legendák, a babonák és a szenvedélyek születnek, az a területi gazdagság és természeti kincs, ami jellemzőinél fogva mindig a vágy tárgya. A Tündérkert nem más, mint egy nagyon fájdalmas mese a hatalomról és az azt kísérő szerelemről

 

– összegezte a producer.

A karakterközpontú történetet az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra, a politikai és a személyes cselszövésekre teszi a hangsúlyt. A lenyűgöző látványvilágú, szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatban Báthory Gábor szerepét Katona Péter Dániel, Bethlen Gábort Bokor Barna játssza. A Tündérkert gyönyörű és izgalmas női karaktereit Szamosi Zsófia, Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni és Parti Nóra alakítják, mellettük főbb szerepekben Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Pál D. Attila, Dimény Levente és Németh B. Kristóf látható. A 8 részes sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető operatőr Garai Gábor. A produkciót a Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerpáros jegyzi.

A visszaszámlálás elkezdődött, hiszen ősszel érkezik a sokak által régóta várt Tündérkert című szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Megafilm Service és a MTVA koprodukciójában készült. 


 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit