Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.12.14.

Bedurvultak a Gáspár lányok: Győzike gyerekei kigyúrják magukat az ünnepekre

Gáspár Győző lányai egy pár hetes pihenőt követően most újra konditerembe járnak, hogy a karácsonyi nagy evések következtében se veszítsék el a csinos testalkatukat.

Gáspár Evelin több mint három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy életmódot változtat. Győzike nagyobbik lánya az elhatározást komolyan is vette, heti 5-6 alkalommal járt le edzeni, aminek meg is lett az eredménye: összesen körülbelül 40 (!) kilótól sikerült megszabadulnia. Az új testében egyébként szemmel láthatóan komfortosabban is érzi magát, amióta lefogyott, szívesen fotózkodik akár egy falatnyi bikiniben is. Az edzéseket viszont egy pár héttel ezelőtt teljesen abbahagyta. 

A kistesó is rákapott a diétára 

Evelin sikerét látva egy idő után a kishúg, Gáspár Virág is kedvet kapott az edzésekhez. Bár a fiatalabb lány is sokat, 20 kilót fogyott, neki nem ment olyan könnyen az életmódváltás. Ennek az egyik oka az lehetett, hogy olyan drasztikus éhezésbe kezdett, amit nem tolerált a szervezete, a haja hullani kezdett, és többször is az ájulás kerülgette. Virág ezután döntötte el, hogy inkább tudatosan étkezik, szakember segítségével. Ez a módszer be is vált nála, a konditerembe azonban csak akkor megy le, ha már minden kötél szakad... Ez egyszerűen nem az ő műfaja. 

Ijesztően közeledik... 

A két Gáspár lány az elmúlt hetekben - a saját bevallásuk szerint - egy kicsit elengedte magát, nem figyeltek oda az étkezésre és a gyúrótermet is hanyagolták. Ez azonban tarthatatlannak bizonyult annak fényében, hogy mindjárt itt a karácsony és azzal együtt a nagy evések időszaka. 

„Két hónapi kihagyás után fájdalmas újra kezdeni az edzést. De legalább a tesómat is rávettem” - írta Evelin az Instagram oldalára kitett story-ban, majd egy következőben hozzátette: 

Pár kilogramm feljött a lustaság miatt, de az ünnepi zabálás előtt elkezdem az odafigyelést.

Gáspár Evelin
Evelin nem teljesen elégedett az alakjával (Fotó: Instagram)

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit