Létrehozva: 2024.03.06.

Berki Mazsi szerelmes csókban forr össze kedvesével

Az influenszer most épp Thaiföld a festői tengerpartjain ejtőzik a szerelmével. Berki Mazsiék most először készítettek a nyilvánosság számára olyan fotót, ahol egymást csókolják.

Berki Mazsi és kedvese, Zoltán tavaly májusban vállalták fel, hogy egy párt alkotnak. Berki Krisztián özvegyének nyilvánvalóan nem volt egyszerű dolga a boldogságának kommunikálásával, hiszen az emberek árgus szemekkel figyelik minden lépését, amióta (2022. május 6.) meghalt Berki Krisztián. Az özvegynek ugyanis el kellett fogadtatnia azt a világgal, hogy bár egyszer már megszakadt a szíve, bizony neki is joga van a boldogsághoz. 

Berki Mazsi AC4I7629
Berki Mazsi nehéz sorsot kapott, de nem hagyja el magát (Fotó: Szabolcs László)

Erős kritikák  

Mazsi és a kedvese egy baráti társaságban ismerkedtek meg egymással, és már az első percekben megtalálták a közös hangot. A kapcsolatukat aztán hosszú hónapokon keresztül igyekeztek titokban tartani csak azért, hogy az özvegy édesanyát védjék az internet gonoszkodó népétől, akik bátran ítélkeznek bárki felett, ha arról van szó. A páros aztán tavaly májusban jelent meg először nyilvánosan, ekkor már fel voltak készülve mindenre, ami csak érheti őket. Jöttek is a kritikus hangok, de akkorra már olyan stabilnak érezték a szövetségüket, hogy külső ember már nem tudott beleavatkozni a közösen tervezett jövőjükbe. Mazsi és Zoltán azóta boldogan élik az életüket, az Instagram-posztjaik tanúsága szerint nagyon sokat utaznak, és boldogok együtt.

Berki Mazsi és párja forró csókja

Az utazásokon készült képek eddig azonban mindig visszafogottak voltak, jele sem volt az intimitásnak... Nem úgy, mint most! Mazsi szerda délelőtt egy friss poszttal jelentkezett az Instagram-oldalán, ahol megmutatta, hogy csókolják egymást Zoltánnal. A kitárulkozó képet Mazsi instasztoriban osztotta meg.

Szerelmes csókkal örvendeztette meg rajongóit Mazsi (Fotó: Berki Mazsi/Instagram)
FÜLES

Ez aztán a luxus! Berki Mazsi körbeutazza szerelmével Thaiföldet

Berki Mazsi folyamatosan úton van!

FÜLES

Ez aztán a luxus! Berki Mazsi körbeutazza szerelmével Thaiföldet

Berki Mazsi folyamatosan úton van!

 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real ellen kiesés után

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

HŰHA

Reagált az újabb gyorshajtási botrányára L.L. Junior