Létrehozva: 2024.03.02.

Berki Mazsi nem viccelt! Csúnyán visszaszólt az őt megvádoló kommentelőnek

Már meg sem lepődik Berki Mazsi, hogy egyszerűen nem tud olyat posztolni, amihez ne érkezne mocskolódó, vádaskodó, negatív komment. De most elszakadt nála a cérna és frappánsan helyre tette a neki beszólókat.

Berki Mazsi élete először akkor változott nagyot, amikor összejött Berki Krisztiánnal és ezzel sokak céltáblája lett. Amíg Berki Krisztián élt, mindig igyekezett őt megvédeni ezektől, de mindhiába. A sztáranyuka élete akkor még nagyobbat változott, amikor férje váratlanul elhunyt. Egy ideig nehezen is találta a helyét, de végül sikerült maga mögött hagyni a kőkemény időszakot, újra rátalált a szerelem is.  A kommentelők szerint azonban annyira megváltozott negatív irányba, amióta megismerték, hogy egy teljesen új ember lett belőle.

Berki Mazsi
Berki Mazsi rossz irányba változott néhány kommentelő szerint. (Fotó: Markovics Gábor)

Berki Mazsi visszavágott az őt kritizálóknak

Hol a haja, hol az öltözködési stílusa, hol a párja, hol abba kötnek bele a követők, hogyan neveli Berki Krisztiántól született kislányát, Emmát. Mazsi már megszokta, hogy nem tud jót tenni, korábban beszélt arról, hogy már nem tudja semmi kizökkenteni, felháborítani, legyen bármilyen mocskolódó, negatív is egy komment. A sztáranyuka legutóbbi posztjában egy thaiföldi luxushotel medencéje mellől jelentkezett be és már az első hozzászólásban nekitámadt egy követő:

Annyira kár, ahogy veszik ki belőled minden ami szimpatikus volt és természetes… szépen lassan egyformára műtteted/változik a tested a többivel- és a rongyrázás nagyon jó példa a követőknek…mindez nem voltál és ezért szerettelek meg - mondogattam is h milyen menő Krisztiántól, hogy nem a műpicsákat szereti végre… de sajnos változol… 

A kommentre nagyon sok egyetértő lájk érkezett, talán ezért is gondolta azt Berki Mazsi, hogy reagálnia kell rá, mindenesetre frappáns választ adott:

Kedves Gréta 🥰 Szerencsés vagyok, hogy influenszerként sok ilyen gyönyörű szálloda vendégül lát 🙏🏽 Tudod sok helyre hívnak, hogy bemutassam 1-1 szálloda adottságait

Nem én vagyok az egyetlen aki megosztja az utazásait, csupán sajnos sok esetben a sajtó tüntet fel negatív nézőpontból. Mindenkinek szíve joga betenni arra a polcra ahova szeretne. Kemény hónapok várnak rám és most kicsit kettesben sikerült megszökni a párommal aminek minden percét ki is használjuk és hálás vagyok érte. 

- írta válaszként a sztáranyuka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját