HŰHA

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.03.21.

Bevallotta: Halálos balesetet okozott Gáspár Zsolti

Győzike testvérét rémálmok gyötrik miatta, Nógrádot is elhagyta.

Gáspár Zsolti életének egyik legfájdalmasabb pillanata volt, amikor elütötte idős szomszédját, aki belehalt a balesetbe. Győzike testvérét a tragédia okozásáért elítélték, másfél év börtönbüntetést kapott, ám nem kellett letöltenie azt. Tudja, nincs mentség a tettére, mindenért vállalja a felelősséget. Az 1995-ös végzetes hibáját követően egy évig nem tért vissza Nógrádba. 

GÁSPÁR Zsolt
Zsoltit a baleset óta rémálmok gyötrik.Fotó: HOT magazin

Meg kellett tanulnom együtt élni a helyzettel.

 - nyilatkozta Zsolti, aki azért nem került csak hűvösre végül, mert az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpás elnöki kegyelemben részesítette őt a fiatal kora, újszülött kislánya és bűntetlen előélete miatt.

Egy évig nem mentem vissza a faluba. Győrben laktam az unokatestvéremnél. De aztán szembe kellett néznem a történtekkel, és visszatértem Nógrádba. Őszintén megmondom, nem volt egyszerű. Ez nem egy olyan dolog, amit fel lehet dolgozni.

Zsolti kiemelte, természetesen az ember nem felejt. A mai napig, amikor kimegy édesanyjához a temetőbe, akkor nem csak az ő sírjára, hanem az elütött Béla bécsi sírjára is friss virágot tesz - közölte az Origo. 

Ennek ellenére a mai napig rémálmok gyötrik, sőt a tragédia napja óta autót sem vezet. 

Fájdalmas tanulópénz volt ez nekem. 

- jelentette ki hozzátéve, hogy mindennap hálát ad a Jóistennek, hogy kapott még egy esélyt az élettől. Azért, hogy háromszoros apuka lett, azért, hogy nem ért véget az ő élete is akkor. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt