Létrehozva: 2016.08.02.

Sorra tűnnek el a tinilányok Sopronból!

Három lány nagyjából egy idõben tûnt el Sopron különbözõ gyermekvédelmi intézeteibõl. A tinédzser lányok csak néhány napja laktak Sopronban. Ahogy megérkeztek, nemsokára el is tûntek...

Azt egyelőre senki sem tudja, hogy a három lány eltűnése véletlen-e, vagy sem.

A 17 éves Böcskei Erzsébet már a befogadóotthonból is megszökött, mielőtt Sopronba került volna.

"A rendőrök hozták ide. De néhány nap múlva továbbállt. Azóta sem találja senki" – magyarázta a %RIPOST%-nak a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese, Szendrődi Andor.

A fiatal lány május 25-én szökött meg először a késmárki lakásotthonból. Akkor a rendőrség találta meg és vitte a soproni gyermekvédelmi intézetbe. A lány kisgyermekkora óta Késmárkon élt. Ott voltak a barátai is. Ezért meg is mondta a soproni intézet vezetőinek, hogy előbb vagy utóbb meg fog szökni. Így is lett. Nem tudni, hol van július 16-a óta.

De nemcsak Erzsébet, hanem még két másik lány is eltűnt az elmúlt napokban soproni intézetekből.

Ezek a lányok nem nagyon melegedtek meg nálunk. Az az igazság, hogy sem mi, sem pedig a gyámok nem ismerik a gyerekeket

– magyarázza a gyermekvédelmi központ igazgatóhelyettese. Szendrődi Andor szerint, mivel szinte azonnal megszöktek, nem telt el elég idő ahhoz, hogy megismerjék őket, és feltérképezzék a kapcsolatrendszerüket. A rendőröknek ezért nem is tudtak pontos tippet adni, hova mehettek.

Először a 16 éves Skultéti Diána szökött meg a Sopron melletti lakásotthonból. Beszállt egy autóba, és azóta nem találják.

Aztán a 14 éves Kalányos Natália tűnt el július 6-án.

Majd 10 nappal később Böcskei Erzsébet szökött meg az intézetből.

"Ez nálunk nem tipikus. Egyáltalán nem. Az pedig, hogy egyszerre hárman is megszöknek, az meg főleg. Ez csak véletlen egybeesés lehet" – mondta az intézményvezető.

A %Ripost%-nak név nélkül nyilatkozó gyermekvédelmi szakember szerint elképzelhető, hogy a lányok emberkereskedők áldozataivá váltak.

Tóth Ákos, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője többször kutatott már fel szökött gyerekeket. Azt mondta a %RIPOST%-nak: a három lány talán a győri befogadóközpontból ismerhette egymást, ahol akár a szökést is megbeszélhették.

"Általában, ha a rendőrség az első 24 órában nem találja meg őket, akkor akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat a keresés" – állítja a gyermekvédelmi alapítvány vezetője.

Aki látta lányokat, vagy tudja, hol vannak, hívja 107-es vagy a 112-es telefonszámokat.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!