Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.09.06.

Alvilági kapcsolata is lehetett a fegyvert vásárló román orvosnak

Nemcsak pénze, hanem alvilági kapcsolata is lehetett annak a román orvosnak, aki engedély nélkül tartott fegyverrel gyilkolhatott Nyíregyházán. Az illegálisan szerzett pisztolyt már 50 ezerért is megvehette, de ehhez egy olyan emberre volt szüksége, aki beajánlotta a fegyverkereskedõnek.

Állítólag a nyíregyházi piacon vásárolta a román tüdőgyógyász főorvos azt a fegyvert, amellyel később megölhette a szerelmét, majd súlyosan megsebesíthette annak férjét. A férfi azt vallotta: a pisztolyt a nyíregyházi piacon szerezte be. Szerinte ott bárki vásárolhat lőfegyvereket.

Bárki nem. Ez nem úgy működik, mint húsz évvel ezelőtt, amikor beestél az utcáról, kérted a pult alól, fizettél, és máris volt fegyvered. Ma már alvilági ismerősökre és főleg ajánlásokra van szükség ahhoz, hogy legyen mivel lőnöd

- mondta a %RIPOST%-nak egy informátor, aki jól ismeri a bűnözői köröket.

Ezek szerint a Sátoraljaújhelyen élő és praktizáló orvosnak vagy szerencséje volt, vagy nagyon sok pénze, és valaki be is ajánlotta őt egy illegális fegyverkereskedőnek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság viszont folyamatosan ellenőrzi a nyíregyházi piacot, és nem találtak pult alól árult fegyvereket.

"A rendőrség az elmúlt évek ellenőrzései során illegálisan forgalomba hozott lőfegyvert nem foglalt le"

– írta a %RIPOST% kérdésére válaszolva a rendőrség.

A piacon lehet, hogy nem, de néhány évvel ezelőtt egy apagyi házban a rendőrök puskákat és gépfegyvereket is találtak. Ugyanennek a háznak a tulajdonosai rejtegettek Baktalórántházán légvédelmi rakétát és páncéltörő gránátokat is. Ezek tények. Az viszont évtizedes szóbeszéd, hogy a nyíregyházi piacon bárki vehet fegyvert magának.

Az ukrán határ közelsége és az évek óta tartó fegyveres konfliktus miatt valószínűleg több fegyver jöhet be Magyarországra, akár a közúton, akár a zöldhatáron is, hallottunk, láttunk is már ilyet

- mesélte a %RIPOST%-nak egy pénzügyőr, aki az ukrán határ környékén dolgozik.

Nyáron a kiskunhalasi ügyészségre rontott be egy férfi egy AK-47-es gépkarabéllyal a kezében. A főügyészt akarta megölni. A férfit végül a biztonsági őrök lefegyverezték. Másnap az édesanyja azt mondta a rendőröknek: a szerb határon bárki vehet magának

AK-47-es gépfegyvert 60 ezerért.

Tavaly még a szabadkai piacon is lehetett kapni CZ-99-est. Nagyjából kétszáz euróért. Három fiatal srác árulta. A belevalót is ott lehetett náluk megvenni. Boszniából hozták át

– mesélte a %RIPOST%-nak egy névtelenséget kérő informátor.

Akinek azonban van pénze és alvilági kapcsolata, akár Magyarországon is vehet magának fű alatt fegyvert. Szakértők szerint itthon nagyjából 2-300 ezerre tehető azoknak a fegyvereknek a száma, amelyek a második világháborúból, '56 után, vagy éppen a szovjetek kivonulását követően maradt a magyarokra.

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt