Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.01.

Fegyverkeznek a budafokiak a rejtélyes besurranók ellen

A rettegõ lakók már azt tervezgetik, hogyan vethetnének véget az éjszakai látogatásoknak kertjeikben. Vannak, akik a fegyverekre, mások inkább az éjjellátó kamerákra esküsznek. A félelemben élõ Arany János utcaiak mindent bevetnének...

Szerző Dadan Karambolo

Félelem és rettegés

Zsófia árulja a házát. Most áron alul eladja, minél előbb szabadulna tőle. A  gyermekét egyedül nevelő asszony három hete rettegésben él, ezért is kérte, ne írjuk le a teljes nevét. Majd egy hónapja éjszaka arra riadt fel, hogy valakik a háza udvarán beszélgetnek. Az asszony  emeleti szobája ablakából megpillantott két alakot. Cigarettáztak és telefonjukkal világítottak körbe-körbe.

Megállt bennem az ütő! Először azt hittem, csak álmodok, de nem mertem még levegőt venni sem, nehogy észrevegyenek! Suttogva hívtam a rendőrséget is. Nem is volt baj, 8 percen belül itt voltak, de a két férfi nem várta meg, amíg elkapják őket a szirénával megérkező rendőrök.

- mesélte az asszony, aki azt is megmutatta, hol másznak át a kerítésen a besurranók.

Zsófia akkor megnyugodott, de néhány nappal később újra léptekre ébredt. A rémálma folytatódott ébren is. A nő végül összeszedte a bátorságát, és öt egymást követő éjszaka őrködött a szobája ablakából. Állítása szerint még négyszer hívta ki a rendőröket, akik nem találtak senkit sem az udvarában.

Elég volt ebből! Kültéri kamerákat szereltettem fel! Hátha azok elriasztják őket, de azon is gondolkodom, hogy felbérelek egy biztonsági őrt, akinek van fegyvere, és kiültetem a kertbe. Hátha ő el tudja fogni ezeket az embereket.

A két férfi állítólag már a kert végében lévő kis házba is megpróbált betörni. Abbahagyták, mert rájöttek: a lakatlan házban nincs semmi mozdítható.

Folytatás a következő oldalon! Lapozz!


Az emeleten fürödtek, közben kipakolták a házat

A szomszédban lakó Alfréd (a férfi nevét kérésére megváltoztattuk) is kamerákkal vette körbe a házát. A felesége napokig nem tudott aludni, miután ők is arra ébredtek, hogy valakik járkálnak a kertjükben. A férfi reggel lábnyomokat is talált az udvaron. Szerencsére azonban nem mentek be a házukba. Két évvel ezelőtt viszont igen. Visszatérő vendégekről lehet szó - mondta a %RIPOST%-nak a férfi.  

Az egész család a fenti fürdőszobában volt, amikor észrevettük, hogy közben valakik betörtek a házba. Két pici gyerekem van és a feleségem. Úgy voltam vele, hogy vigyenek mindent, csak nekünk ne legyen bajunk.

Alfréd felesége azóta is retteg. A férj szerint addig nincs baj, amíg a házba nem próbálnak bemenni. Alfréd azt mondta: iszonyatosan rossz érzés félni a saját házában, de úgy tűnik, egyelőre nem tudnak mit tenni a betolakodókkal. Szívesen elkapná őket. Mint mondta, egyelőre még nincs fegyvere, de ha lenne, akkor sem biztos, hogy kockáztatná az életét.

A lakók az önbíráskodáson gondolkodnak

Zsófia azóta a vele történteket egy közösségi oldalon is megírta -  az ijesztő sztori hamar slágertéma lett. A környéken élő hozzászólók közül sokan azt állítják, ugyanezzel a problémával küzdenek: náluk is besurranók járkálnak az udvaron. Rengetegen azt javasolják, hogy szervezzenek civil őrjáratokat, így biztosan elkapják majd a környéken garázdálkodókat.

Mások szerint viszont vérnek kell folynia.

Ezt írta például az egyik katolikus iskola pedagógusa is, aki szintén budafoki.

Mivel többen vannak, akármilyen eszközzel fel lehet lépni ellenük az új törvények szerint. Egyet kell elkapni, és rá kell hatást gyakorolni enyhe erőszakkal, meg is ölhetitek

- írta a pedagógus. Egy nyugdíjas asszony is beszállna az önbíráskodásba.

A szervezésbe szívesen benne vagyok, csak írjatok és már megyek is! Viszek minden félét, és ha kell agyonverem akárki is az!!! Én nem félek semmitől!

A legtöbben viszont a gumilövedékes gázfegyverben hisznek, és a medvecsapdában. Arra biztatják a családokat, hogy ezeket vegyék, mert könnyű használni, és engedély sem kell hozzá. Vannak olyanok, akik azóta vettek is fegyvereket, meg akadt olyan is, aki azon gondolkozik: áramot vezet a kerítésébe.

Folytatás a következő oldalon!


Jogos vagy nem?

2013-ban változott a Büntető törvénykönyv, amely kiszélesítette a jogos védelem fogalmát.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki éjjel arra ébred, hogy éppen kirabolják a házát, mindeközben akár meg is ütik, akkor visszaüthet, megvédheti magát. Fontos tudni, hogy a törvény szerint a védekezésnek arányosnak kell lennie a támadás mértékével. Vagyis, ha a rabló fegyver nélkül támad, akkor a jogos védekezés addig terjed, amíg fegyvertelen az áldozat. Viszont, ha fegyvere van a támadónak, akkor a tulajdonos a jogszabályok szerint akár büntetlenül meg is ölheti. Ha a támadónál mégsincs fegyver és úgy öli meg a behatolót a lakás tulajdonosa, akkor emberölésért kell felelnie a bíróság előtt. A védekezés addig jogos csak, amíg fennáll a tényleges veszély, azaz: a menekülő, már kerítésen átugrott, utcán rohanó tolvajt, nem lehet büntetlenül hátba lőni egy pisztollyal.

Veszélyes ötletek: medvecsapda, áram a kerítésbe...

A budafokiaknál körében is népszerű ötlet, a lábakat amputáló medvecsapda, vagy épp az, hogy vezessenek áramot a kerítésbe, nagyon rizikós elképzelések. 

A büntetőjog szerint ugyan áram alá lehet helyezni a kerítést, de semmi esetben sem lehet halálos feszültség benne. Emellett arra is nagyon figyelni kell – amire szinte teljességgel lehetetlen – , hogy csak a behatolót rázza meg az áram. Ugyanez a helyzet a medvecsapdával is. Ha egy játszó gyerek sétál bele, vagy épp egy tűzoltó ugorja át a kerítést és lép a csapdába, akkor nagy bajban van a tulajdonos.

Folytatás a következő oldalon!


 

A BRFK szerint nincs baj Budafokon

A rendőrség szerint a közösségi oldalon Krisztina által írt "Budafoki rémálom" című írás olyan egyoldalú vélemény, amely konkrétumok nélküli és félelmet kelthet az ott lakókban. A BRFK a %RIPOST%-nak azt írta:

Olyan adat vagy tény, amely a levélben sugallt közbiztonsági helyzetet alátámasztaná, a Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomására nem jutott. A jelen esetben is egyéni, állampolgári vélemény fogalmazódik meg benne, amely olvasói levélként értékelendő.

Szerző Dadan Karambolo

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor