Létrehozva: 2016.09.26.

Miért titkolja a rendőrség a Teréz körúti elkövető fotóját?

145 kamera felvételét elemezték, mégsem adták közre még az elkövetõ fotóját.

Hatalmas robbanás rázta meg szombat éjjel a Teréz körutat. Egy üzlethelyiségben robbantottak, két fiatal rendőr súlyosan megsérült.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője és az országos rendőrfőkapitány a vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 145 térfigyelő kamera felvételét kérték be és elemzik.

Furcsa mód most mégsem adtak ki még fotókat az elkövetőkről, pedig egy bolti tolvajlásról is azonnal vannak felvételek...

Papp Károly arra a kérdésre, hogy van-e gyanúsított, tudják-e már, ki volt, azt mondta, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel erre nem akar válaszolni.

Annyit árultak el, hogy a robbantást házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált szerkezettel követté el.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a 20-25 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselő férfi ellen.

Sőt, tízmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára