Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.10.06.

Megússza a börtönt Geszler Dorottya exférje?

Egymás között "tartásdíjnak" nevezték a kenõpénzt... A taxiscég és a ferihegyi repteret üzemeltetõ cég vezetõi összejátszottak, több mint félmilliárdos kárt okoztak.

10 évvel az eset után kezdődött el a Zóna taxis vesztegetési ügy büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

A Fővárosi Főügyészség öt ember ellen emelt vádat. A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. 2006 tavaszán hirdette meg a repülőtéri taxiszolgáltatásra szóló pályázatát. A taxitársaság vezetője, V. István – aki információink szerint a tévésztár Geszler Dorottya egykori férje – megállapodott a reptér vezetőivel: segítsenek neki, hogy ő nyerje meg a pályázatot. Ezért 11 millió forintot fizetett…

taxi

A kenőpénzen a cég vezetői megosztoztak, az átutalások során a közlemény rovatba azt írták: "tartásdíj".

Ám a taxiscégnek nem volt elég a kizárólagosság: jóval kevesebb fuvart vallottak be a Budapest Airportnak, így sokkal kevesebb szolgáltatási díjat kellett kifizetniük.

Ezzel 503 millió forintos kárt okoztak!

Az ügyészség bűnsegédként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a cégvezetők ellen.

repülőgép repülőtér

Az első tárgyalási napon máris különös fordulat történt: a bíróság végzést hozott, melyben a titkos információgyűjtés eredményét kizárta a büntetőeljárásból, lényegében egy eljárási hiba miatt. Azaz nem szerepelhetnek a bizonyítékok között a lehallgatott telefonbeszélgetések leiratai.

Ez jó hír a vádlottaknak, rossz hír az ügyészségnek

– jegyezte meg rezzenéstelen arccal a tanácsvezető bíró. Egy ilyen fontos bizonyíték kizárása ugyanis nagyban rontja a vádlottak leültetésének esélyét.

 A lazán viselkedő, laptopozó vádlottak az első tárgyalási napon nem tettek vallomást, a következő tárgyalás novemberben lesz.

origo.hu

Nagy bejelentést tett az OTP Bank - ez minden ügyfelet váratlanul ért

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

vg.hu

Órákon belül megzavarodhat az internet és a GPS – közeleg a mágneses vihar, infografikán mutatjuk

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt