Létrehozva: 2017.03.27.

Durván megalázzák a veronai busztragédia túlélőit, küzdenek a gyászolók

Egy szülõ megrázó részleteket árult el a veronai busztragédiáról.

Négymillió forintot ajánlott fel a biztosító  a január 20-i, veronai busztragédia egyik áldozata után a gyászoló szülőknek. K. Flóra édesapja kifakadt a Borsnak.

Pár millió forint járna csak azoknak a szülőknek és családtagoknak, akik elveszítették szerettüket a balesetben. Más lenne azonban a helyzet, ha a károsultak és a buszos társaság, azaz a Pizolit Kft. ügyvezetője, Czakó Tibor írásban megállapodnának arról, hogy az olasz jogrendszer szerint intézik az ügyet a biztosítóval. A károsultak ügyvédei egy hónapja igyekeznek beszerezni ehhez a busztársaság vezetőjének hozzájárulását, de eddig nem jártak sikerrel.

Eközben a szinyeis diákoknak, tanároknak a mai napig pszichológusok segítenek feldolgozni a tragédiát. Papp András feleségét, Erikát és fiát, Balázst veszítette el azon a január 20-i éjszakán: a gyászoló férj és apa hátborzongató részletességgel számolt be a balesetről a Blikknek.

Induláskor nem volt semmi furcsa sem a busszal, sem a sofőrökkel. 17 óra körül indultunk el. Nem tudom megmondani, melyik sofőr ült a volánnál, mert addigra mi már leültünk, és a szabály szerint nem szabadott járkálni - mondta András a lapnak. Mint azt megírtuk, a busz nem sokkal éjfél előtt egy az autópályát átívelő hídpillérnek ütközött Veronában a franciaországi sítáborból hazafelé vezető úton.

A padlón tértem magamhoz, és hallottam a testnevelő tanár, Gyuri hangját, ahogy kiabál a gyerekeknek. Elkezdtem felemelni a fejem, az első, amit megpillantottam, egy kislány teste volt – folytatta a férfi, aki a buszon a bal oldalon az ötödik sorban ült feleségével, Erikával. Néhány méterrel arrébb nevelt fiát is észrevette: a busz mellett feküdt mozdulatlanul. Amikor András odaért fiához, Balázshoz, a busz felrobbant.

Iszonyú forróság lett, és csak arra tudtam gondolni, hogyan húzzam el Balukámat a tűztől, nehogy megégjen a kis teste. Borzalmasan nehéz volt, állandóan elestem! Láttam egy embert. Láttam egy hölgyet mentős táskával. Odaértünk Balázskámhoz, megvizsgálta, és mutatta, hogy vége

– idézte fel a férfi, akinek felesége, Erika sem élte túl a tragédiát.

A Honvédkórházban ápolják a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset egyik súlyos sérültjét. A koponyasérült ember, a sofőr magánál van, és képes kommunikálni a külvilággal. A férfi ellen az olasz hatóságok vádat emeltek.

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek

INSIDER

Örömhír az autósoknak: nagyot esik az üzemanyag ára pénteken

INSIDER

Katonai ceremóniával köszöntötték Kína elnökét- fotók

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!