Létrehozva: 2017.06.16.

Nagy változás, nem téveszthetik meg a vásárlót a tejjel a boltban

Kizárólag az állati eredetû, valódi tejet tartalmazó élelmiszerek nevezhetõk majd tejnek és tejterméknek - döntött az Európai Bíróság. Így új nevet kell találni többek közt a szója- és mandulatejnek.

Megtiltotta az Európai Bíróság, hogy a nem állati eredetű termékeket tejnek és tejterméknek, sajtnak nevezzék, és ezt a döntést minden tagállamnak át kell ültetnie saját jogrendjébe. Így hamarosan Magyarországon is eltűnik a boltok polcairól a mandula-, szója- vagy rizstej elnevezés, és a sajtról, vajról is tudhatjuk, hogy igazi tej van benne, másként egyéb nevet kap. A tejcsatát egy német szervezet, az Egyesület a Gazdaság Biztonságáért robbantotta ki.

"Egyetértek azzal, hogy a növényi leveket ne lehessen "tej" elnevezéssel forgalomba hozni, amit indokol, hogy valójában semmi közük a tejhez. A vásárlók számára megtévesztő lehet, hogy elnevezésükben jelenleg a „tej” szó is szerepel, és ezt erősíti, hogy például a rizstejet az UHT tejekkel azonos módon hőkezelik és csomagolják, és a dobozon lévő grafikákon gyakran a tejre hasonlító fehér folyadék az ábra" – vélekedik dr. Csanádi József okleveles élelmiszermérnök, élelmiszerbiztonsági igazságügyi szakértő.

Marad a mogyoróvaj és a disznósajt

Néhány termék kivételt élvez, ha megfelel bizonyos előírásoknak, és a hagyományos nemzeti eledelek is megtarthatják a nevüket. Ha például a mogyoróvajba állati eredetű vajat kevernek, és nem mesterséges telítőanyagot, akkor maradhat mogyoróvaj, és a disznósajt elnevezésről sem fogja senki azt gondolni, hogy tejtermék.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

life.hu

A leggusztustalanabb dolog, amit a repülőn tesznek az utasok - a légiutas-kísérő kitálal

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk