Létrehozva: 2017.08.31.

Újabb részletek: szex után gyilkolt a magyar kriminálpszichológus-asszisztens

Hamarosan szabadulhat Sz. Kitti, aki 2013-ban szex után végzett alkalmi partnerével.

Szerző Ripost

Mintha csak az Elemi ösztön című thriller képsorai elevenedtek volna meg 2013. július 27-én a Pest megyei Turán.

A 22 éves kriminálpszichológus-asszisztens, Sz. Kitti egy szórakozóhelyen ismerkedett össze a nála tíz esztendővel idősebb K. Dániellel. Felmentek a fiatalember lakására, ahol a szexuális aktus után – minden előzmény nélkül – Sz. Kitti egyetlen szívszúrással végzett Dániellel. A lakásból kiosonó lányt a srác édesapja fogta el.

Kittit jogerősen tizenegy év börtönre ítélték, de jó magaviselete esetén feltételesen már akár három év múlva szabadulhat. Sikerült elérnünk a meggyilkolt fiatal, K. Dániel egyik gyermekkori barátját, aki meglepő őszinteséggel beszélt a Borsnak a tragédia részleteiről és az azóta eltelt időről.

Jóban voltam Danival, a szórakozóhelyeken mindig összefutottunk. Imádta a nőket, rendszeresen fel is vitte őket magához, amikor a szülei már aludtak – emlékezett vissza a Borsnak a neve elhallgatását kérő barát. – A szülei már sosem fogják feldolgozni, hogy elveszítették az egyetlen gyermeküket, akit annyira szerettek. A nagy házban minden rá emlékezteti őket.

A postán dolgozó édesanyja, Terike néni retteg attól, hogy például csekkfeladás közben belenézzen fia gyilkosának a szemébe. Azt fontolgatják, hogy elköltöznek a faluból, soha többé nem akarnak vele találkozni

– tette hozzá a barát, aki nemrég beszélt a szülőkkel.

A hírek szerit Sz. Kitti eleinte tört-zúzott a börtönben, egy ideje azonban mintarabként viselkedik, dolgozik, és kiváló a magaviselete, így jó eséllyel hamarosan szabadulhat.

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható