Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2017.10.10.

Ezért terjedhetnek a kórházi vírusok Magyarországon

Sajnos bõven akadnak, akik nem csak másokra, de saját beteg rokonaikra sincsenek tekintettel a kórházban.

Megdöbbentő: tavaly 4830 olyan kórházi fertőzést jelentettek az Országos Epidemológiai Intézetnek, amelyet multirezisztens, azaz a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozó okozott. 2015-ben ez a szám 4187 volt, míg 2014-ben 3998.

Tavaly 1481 kórházi fertőzéssel érintett beteg halt meg, közülük 174 esetben kifejezetten kórházi fertőzés volt a halál oka.

Nem csoda, hogy fellángolt a vita a látogatási idő kérdéséről és a kórházi rend betartásáról. Számos felelőtlen látogató ugyanis komoly veszélyforrást jelent a legyengült szervezetű betegek, köztük akár a saját hozzátartozóik számára is.

 

A témát alaposan körbejáró cikkünk számos létező és megelőzhető problémára hívja fel a figyelmet, miközben hozzátartozókat és egészségügyben dolgozókat egyaránt megszólaltat a szerdai Ripost című napilapban.

 

origo.hu

Egyenként töröm el az összes ujjadat, Magyar Péter embere így fenyegetett meg egy újságírót

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

mindmegette.hu

Hihetelen, mit tesz a csalán a növényekkel - így készíts tápoldatot belőle!

magyarnemzet.hu

Akkor hacacáré lesz Budapest mellett a hétvégén, hogy már szerdán forgalomkorlátozásra kell számítani

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

hirtv.hu

Vezércikk – Nekiestek Szijjártó Péternek a háborúpárti külügyminiszterek + videó

ripost.hu

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 27.: a Nyilas sikeres, a Kos békét köt

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Másra akarta kenni a gyilkosságot a férfi, aki minden idők egyik legbrutálisabb bűncselekményét követte el

INSIDER

Kocsis Máté: június 9-én megvédhetjük Magyarország békéjét

INSIDER

"Kérlek, vigyázz ránk fentről" - így köszöntek el a verőcei hajótragédia utolsó áldozatától

INSIDER

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó