Létrehozva: 2017.10.20.

Mégis kiszabadulhat a szülőgyilkos győri sportlövő?

N. Norbert lelõtte az anyját és annak élettársát, majd a rendõrökre is tüzet nyitott. A legsúlyosabb magyarországi büntetést kapta. Ügyvédje mégis lát reményt...

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a felsőgallai férfit, aki 2015 nyarán, engedéllyel tartott fegyverével szabályosan kivégezte a saját anyját és annak élettársát. A jogerős ítélet szerint soha többé nem szabadulhat.

Elszakadt a cérna

A %Ripost% úgy tudja, hogy a fiukat folyamatos befolyás alatt tartó anya és nevelőapa kapcsolata akkor romlott meg N. Norberttel, amikor az nemet mondott a szülők által kinézett feleségre és mást vett el. Onnantól mindent megtettek, hogy egymás ellen fordítsák a házaspárt. Az anya több hatóságnál is feljelentette építőipari vállalkozó fia cégeit, sőt megfenyegette a fiát és a menyét, hogy a gyámhatósággal elveteti tőlük a gyerekeiket. Úgy tűnt, az évtizedeken át tartó áskálódás sikerrel jár: Norbert felesége bejelentette, hogy nem bírja tovább és elválik.

A férfi ezután nagy mennyiségű sör és kábítószer hatása alatt szülei házához ment Tatabányára. 2015. július 11-én, hajnali három körül az anya élettársa nyitott ajtót és pofon vágta a hobbi sportlövőt, aki válaszul előbb szíven, majd fejbe lőtte a férfit. Ezután berontott a házba és főbe lőtte az anyját, majd golyót eresztett a nő hátába is.

Két órán át ült a halántékához szorított pisztollyal

A házhoz két rendőrautó érkezett, a férfi azokat is azonnal célba vette és többször tüzet nyitott. A helyszínre riasztott túsztárgyaló órákig beszélt a férfival, aki közben a halántékához szorította a pisztolyát. Norbertet végül a fia mozdította ki a holtpontról, miatta nem vetett véget az életének. A támadót a TEK fegyverezte le és fogta el.

 

Nincs enyhítő körülmény

N. Norbert szeme könnybe lábadt, amikor észrevette, hogy fia is ott ül a teremben. A férfi, aki korábban kétszer is megpróbált véget vetni az életének, sírva mondta tegnap a bíróságon: nagyon megbánta, ami történt. Ha tudná, visszacsinálná. Ám szavai nem hatották meg a bíróságot, a férfi a Magyarországon kiszabható legsúlyosabb büntetést, tényleges életfogytiglant kapott.

A védőügyvéd az alábbi érvekkel próbált hatni a törvényszékre – sikertelenül:

1. Önhibáján kívül ölt?

Kiderült, hogy a vádlott 18 éves fia feljelentést tett a saját anyja ellen. Azt állította, látta, hogy a nő nagy mennyiségű kokaint kevert a férje sörébe. – Szokatlan, hogy egy fiú feljelentést tegyen a saját anyja ellen, s az ügyben valóban indult rendőrségi eljárás. Ha szavai bizonyítást nyernek, az alapot adhat egy perújrafelvételhez. Ám egy ilyen procedúra egy-két évet is igénybe vehet – nyilatkozta a Ripostnak N. Norbert védőügyvéde, dr. Suhai Szabolcs.

2. Szülei terrorizálták

Szülei évtizedekig beleszóltak a férfi életébe, rossz szemmel nézték a választottját. Tudatosan egymásnak ugrasztották őket, a férfi anyja azzal fenyegetőzött, hogy gyámhatósággal veteti el tőlük a gyermekeiket. Nem csoda, hogy ami annyira megromlott a pár kapcsolata, hogy a feleség kijelentette: válni akar. A bíróság szerint ugyanakkor ez nem ok arra, hogy valaki hidegvérrel kivégezzen két embert.

3. Ha akarja, megölhette volna a rendőröket is

A védő azzal is érvelt, hogy védence sportlövő volt, ezért pontosan céloz. Ha nagyon akarta volna, eltalálja a rendőröket. A bíróság szerint ez a felvetés nem helytálló, hiszen tudta, hogy a szolgálati autóban rendőrök ülnek, mégis szitává lőtte a rendőrautót.

4. Személyiségzavara volt

Bár a szakértői vélemény megállapított a férfinál egyfajta személyiségzavart, ám olyan fokút, ami a lakosság 90 százalékánál fennáll. Így ezt sem vette figyelembe a bíróság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása