Létrehozva: 2017.11.08.

Te is adhatsz nevet ennek a kisbolygónak

De az is elõfordulhat, hogy rögtön két nevet is kell adni. A NASA-nál lehet leadni az ötleteket.

Versenyt hirdetett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy kicsi, jeges bolygó elnevezésére. A Naprendszer külső, fagyos részén, a Kuiper-övben keringő planéta a Plutót közelről megvizsgáló New Horizon űrszonda új célpontja. A NASA űrszondája két évvel ezelőtt haladt el a Pluto mellett, most pedig a 2014MU69 katalógusjelű kisbolygó felé tart, 2019 január elsején érkezik a közelébe.

A kutatócsoport a planéta nevét azonban még a legelszántabb tudósok számára is nehézkesnek tartja,

ezért becenévadási versenyt hirdetett, melynek határideje december 1.

A MU69 6,5 milliárd kilométerre található a Földtől, átmérője nagyjából 45 kilométer. Lehet, hogy két objektum alkotja, melyek vagy összeolvadtak, vagy egymás körül keringenek. Utóbbi esetben két becenévre lesz szükség. Az elnevezéseket ideiglenesnek szánják, az állandó nevet a NASA az elhaladás utánra ígéri.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!