Létrehozva: 2017.12.19.

Régi áldozataiknál is újra támadnak az unokázós csalók!

A Riposthoz fordult egy olvasónk, akinek a nagymamájánál már másodszor próbálkoztak az unokázós csalók. Az unokájának adta ki magát a tolvaj a telefonban, azt állította, hogy tartozik és megverték, majd hárommillió forintot kért.

Szerző Ripost

„Csütörtök este hívták fel a nevemben a nagymamámat, azt állítva, hogy sok pénzzel tartozom valakinek, ezért pürévé vertek. A telefonáló azt mondta, hogy kiverték a fogaimat is, ezért más a hangom. Kérlelték, a lányának, édesanyámnak ne szóljon, mert akkor még nagyobb bajom lesz! Szerencsére csak 100 ezer forint volt otthon, ezért

a csalók elkezdték faggatni, hogy valutája, ékszere van-e.

Ekkor fogott gyanút, így a telefonáló azt mondta, hogy később jelentkezik” – mesélte a %RIPOST%-nak az unoka.

„Szegény nagymamám annyira komolyan vette, hogy nem mert senkinek telefonálni. Amikor meglátott épen, egészségesen, a nyakamba borult." Az unoka azonnal a rendőrségre ment, bár nagymamája nem szeretett volna feljelentést tenni.

„A rendőrségen azt mondták, rengeteg az ilyen eset. Már két éve is próbálkoztak a nagymamámnál, akkor egy hamis autóbaleset történetével hívták fel, és ki is tudtak csalni tőle 2 millió forintot. A rendőrök szerint nem véletlen, hogy most újra nála próbálkoztak. Volt már olyan házkutatás, ahol megtalálták a régi telefonkönyv kitépett lapjait, bekarikázva rajta minden özvegy és "-né". A telefonáláskor nem mindig tudnak konkrétumokat leendő áldozatukról, de amikor az idős asszony meghallja a nyöszörgést vagy elhaló hangot, bemondja unokája vagy valamelyik szerette nevét, rákérdezve, hogy ő-e az. A csalóknak pedig több sem kell” – mondja a férfi, aki szerint, akinek bármelyik idősebb szerette szerepel a telefonkönyvben, figyelmeztesse: ne dőljön be semmilyen telefonnak!

 

Mi a módszerük?

1. Ismeretlen, idős asszonyokat hívnak fel telefonon az unoka vagy más hozzátartozó nevében.

2. Azt mondják, megsérültek, ezért nehezen felismerhető a hangjuk.

3. Azt állítják, nagy baj van, és pénzt kérnek. A lehetséges indokok:

  • Az unoka vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, a károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • Az unoka bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.
  •  

    Országszerte rengeteg az eset

    Októberben érték tetten a 48 éves L. Attilát, aki éppen 280 ezer forintot akart átvenni egy idős asszonytól. Az unokázós csaló szeptemberben egy másik asszonytól 190 ezer forintot csalt ki. Májusban két férfi és egy nő ellen emeltek vádat Sopronban: 14 idős nőtől csaltak ki összesen 4 millió forintot az Észak-Dunántúlon. Idén márciusban emeltek vádat egy négyfős banda ellen, akik 21 idős nőtől csaltak ki összesen 6,5 millió forintnyi készpénzt, valamint ékszert Budapesten.

     

     

    origo.hu

    Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

    origo.hu

    Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

    borsonline.hu

    Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

    magyarnemzet.hu

    Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

    ripost.hu

    Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

    hirtv.hu

    Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

    origo.hu

    Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

    astronet.hu

    Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    hirtv.hu

    KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

    INSIDER

    „Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

    INSIDER

    Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

    INSIDER

    Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

    INSIDER

    Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten!

    INSIDER

    "Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

    INSIDER

    Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

    INSIDER

    Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt