Létrehozva: 2018.01.24.

Borzalmas részleteket árult el a thaiföldi luxusszállóban meghalt Tibor barátnője

Diának végig kellett néznie párja több órán át tartó haláltusáját Thaiföldön, a fiatal nõ még mindig sokkos állapotban van...

Megérezte a bajt Cs. Tibor, az a kecskeméti férfi, aki Thaiföldön egy svédasztalos vacsora után lett rosszul, majd pár óra elteltével meghalt.

Tibi a halála előtti napon állan­dóan arról beszélt, hogy tetessük át a repülőjegyünket, és jöjjünk haza hamarabb. Végül ezt nem tettük meg, pedig akkor még ma is élne. Abban az étteremben már ettünk péntek előtt is, akkor azonban senkinek semmi baja nem lett. Azon az estén Tibi legjobb barátja, Andor, aki a párjával szintén velünk nyaralt, szólt, hogy éhesek, menjünk oda enni– mondta Tibor párja Dia a Blikknek.

Tibor, bár nem szerette igazán a tenger gyümölcseit, azon az estén azt evett. A svédasztalos választékból az asztaltársaság többi tagja is falatozott ugyanezekből, ők azonban gyomorrontással megúszták.

Tizenegy óra körül értünk fel a szállodai szobánkba. Elalvás után nem sokkal arra ébredtem, hogy a szerelmem hány. Kimentem a mosdóba, és akkor mondta, hogy ez az állapot már egy ideje tart, és nagyon gyengének érzi magát.

Egy idő után az állandó hányástól és hasmenéstől annyira rosszul lett, hogy elájult.

Ekkor szóltam Andornak, hogy jöjjön, mert nagy baj van. Közben én és az alélt Tibi lementünk a tizennegyedik emeleti szobánkból a portára, hogy orvosi segítséget kérjünk. Szakszerű segítséget azonban egyáltalán nem kaptunk. Bármilyen hihetetlen, a luxusszállodában egyetlen olyan ember sem volt, aki ért az életmentéshez.

Tibi a recepció előtt feküdt, Andor próbálta stabil oldalfekvésbe tenni, és a mellkasát is masszírozta. A mentő negyven perc múlva érkezett meg,

és vitte be a helyi magánkórházba – elevenítette fel a tragikus pillanatokat Dia.

A doktorok már nem tudtak segíteni Tiboron. Azt, hogy pontosan mi okozta Tibor halálát, csak a boncolás tudja megállapítani. Családja ragaszkodik hozzá, hogy a boncolást Magyarországon is elvégezzék, mielőtt végső búcsút vesznek tőle.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Pofátlan módon lopott benzint egy férfi Szegeden

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben