Létrehozva: 2018.02.13.

Így védekezik a börtönben a tornyospálcai kettősgyilkos

Magáncellában ül és fokozottan õrzik a börtönben T. Bélát (38), aki még január végén szurkálta halálra édesapját...

Több mint tíz éve, 2003-ban könyörtelen módon végzett menyasszonyával, Bettivel. A férfit az első gyilkosság után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartották fogva, mivel azonban gyógyultnak nyilvánították és elengedték, most nem oda került vissza előzetesbe, hanem rendes börtönben várja tárgyalását.

Hogy visszakerül-e az IMEI-be, az a most elvégzett orvosi vizsgálatoktól függ majd.

A férfit többször is próbálták kihallgatni, de a Blikk információi szerint meg se mukkant, a börtönben sem beszél.

"Az elmeorvosi vizsgálat megtörtént, de az eredményét még nem kaptuk meg – mondta dr. Solt Szilvia, a férfi védője.

T. Béla január 22-én mindenféle szóváltás nélkül döfte kését apjába vagy két tucatszor. A férfi nem menekült. Édesanyjának elmondta, mit tett, és a tragédia helyszínén várta a rendőröket.

2003-ban menyasszonyával végzett brutálisan, akit részegen, drogok ha­tása alatt megkínzott, szemeit kivájta, autóval áthajtott rajta és a holttestét felgyújtotta.

A férfinak egyébként szabadulása után gyógyszereket kellett szednie, és rendszeresen látogatott egy pszichiátert.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak