Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.15.

Milliomosként szabadulhat az egyik legkegyetlenebb magyar gyilkos

A négy ember haláláért felelõs Bene László nem megfelelõ börtönkörülmények miatt kaphat milliós összegû kártalanítást..

Töretlenül készül a szabadulásra és hamarosan a rácsok mögött válik milliomossá Bene László. A skálás gyilkos ügyvédje közölte: ügyfele a nem megfelelő börtönkörülmények miatt tart igényt többmilliós kártalanításra, az eljárás hamarosan lezárul, méghozzá Bene számára pozitív döntéssel.

A családja már nem hiszi, hogy kijöhet, ezért eladták azt a lakást, amibe ügyfelem a szabadulása esetén költözhetett volna – magyarázta a Borsnak dr. Soltészné Nagy Katalin.

Viszont a kártalanítási eljárás lezárultával jelentősen javulnak védencem életkörülményei, és ezt a feltételes szabadlábra helyezésről döntő bíróságnak is pozitívan kell értékelnie – tette hozzá a jogász, aki azt is elárulta: Bene a börtön falain belül egy szociálismunkás- tanfolyamra jár. Ha elhagyhatná a börtönt, az újonnan tanult szakmájában helyezkedne el.

A skálás gyilkos a szegedi Csillag börtönben ül, 1996-ban kapott életfogytot, amely az akkori jogszabályok értelmében 20 évet jelent. Először 2016-ban vizsgálták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét. Az elutasító döntés után a 65 éves férfit félévente felülvizsgálják, legközelebb májusban dönt felőle a bíróság. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben nem találják alkalmasnak arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, úgy akár élete végéig bent tartsák.

A többszörös rablógyilkost eddig több okból sem engedték ki: egyrészt elfogása idején többször is kijelentette, hogy nincs lelkiismeret furdalása, sőt élvezte, hogy társával élet-halál urai voltak. Erre későbbi tévés interjúiban is többször utalt. Másfelől sosem kért bocsánatot áldozatai hozzátartozóitól.

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete